Lőrincz Csongor könyve több mint formálisan egyberendezett tanulmányok gyűjteménye: a cím valóságos koncepciót jelez, amikor a medialitás fogalmához kapcsolja a líra lehetőségét, hiszen ebben a köztességben igyekszik láthatóvá tenni azt a mozgást, amely a líra műnemi kódjában rögzült olvasásmódokat (a könnyen ideologikussá merevülő ,,líraiságot") visszavezérli a szöveg széttagoló, prózai effektusaihoz. A létesülni törekvő egységes hang és a szövegiség szétszóró, felbontó hatalmának megszüntethetetlen összjátéka jelenti e kötet centrális problémáját, amelynek fényében a líratörténet is markánsan új szempont felől vázolható fel: milyen reflexív lehetőségeket rejtenek az egyes költészetek e mediális kitettség értelmezéséhez, illetve milyen retorikai tudatossággal képesek berendezkedni e feloldhatatlanul kettős szituációban. Ehhez a logikához igyekszik alkalmazkodni a kötet felépítése, amikor a következőkben röviden jellemzendő tanulmányokat rendezi egymás mellé. Olvasás és különbség(e), valamint ,,tücsökzenében új tücsökzene" címmel Lőrincz Csongor kétszer is hosszú és magvas tanulmányban fordult a Tücsökzene felé, előbbiben a költeménysorozatban nagy szerepet kapó (tücsök)zenének mint lehetséges önreflexív alakzatnak a hangzásjellegére koncentrált, miközben a megelőzhetetlen szövegközi viszonyokat láthatóvá téve igyekezett a tudással és szándékkal bíró beszélői szubjektivitásra éppen a ráhallgatástól való függőségében rámutatni. Későbbi dolgozata már nem az opusz ,,eredetét" faggatja a tücsökzene felhangzásából, hanem szétfutó, töredékes, épülő-beomló jellegére s a verssorozat erre vonatkozó önértelmező megoldásaira alapoz, amikor rámutat, hogy a középpont nélküli műalkotás mediális helyzete teszi lehetővé a befogadásmódok állandó és lezárhatatlan összeütközését. Hasonlóképpen két - folytatólagosnak is tekinthető - tanulmány foglalkozik József Attila költészetével, s e művek érzékletesen példázzák, milyen aprólékos figyelmet képes szentelni a szerző azoknak az elmozdulásoknak, amelyek költeményeknek az időbeliség(ük)höz való viszonyaiból kibonthatók, főként ha az olvasás hajlandó belebocsátkozni olyan életművön belüli összefüggések kidolgozásába, amelyek mögé - az esztétikai érzékelés és reflexió eminens tanúságtételén kívül - nem állítható filológiai ,,bizonyíték". Így képes Lőrincz Csongor a temporalitás hasonló dilemmáira adott rétegzett válaszokat kiolvasni József Attilának a 30-as évek elején keletkezett költeményeiből (Az emlékezet mint szöveg), vagy éppen lemondva egy perfekcionista logikáról képes elfogulatlanul figyelemmel kísérni bizonyos motívumok, emblematikus elemek, jelvonatkozások allegorikus-visszatérő vándorlását a versegységek, versváltozatok között (Allegorizáció és jelcserélgetés). A szerző újabb erényét - a tág költészettörténeti látószög iránti elkötelezettségét - mutatja fel a Kérügma és literalitás című munkája, amely nem kevesebbre vállalkozik, mint vallási és esztétikai tapasztalat összefüggéseinek feltárására az olvasás munkájában. E rendkívül invenciózus tanulmány alapos Pilinszky- és Kovács András Ferenc verselemzésekben lépi át a ,,mindenségre", ,,egyetemességre" s egyéb rokon ideologémákra hagyatkozó közelítésmódokat, anélkül hogy foglya maradna valamiféle ideológiakritikai (a vallásit az esztétikai felől leleplező) elkötelezettségnek. (A tapasztalatformák kölcsönösségét tényleg méltányló írásmű mellesleg minden különösebb felhajtás nélkül termékeny értelmezőkké változtatja a Hölderlin és Rilke biblikus vonatkozásait taglaló német kutatásokat is.) Kovács András Ferenc költészete szemmel láthatóan a legbiztosabb jelenkori vonatkozási pont tehát, amelyről visszatekintve Lőrincz Csongor, ha nem is antikvárius szemmel, de újra mérlegelheti a magyar (és nem magyar) lírai modernség emlékezetének mint az önmagát újraértő dinamikának valós teljesítményeit és elszalasztott lehetőségeit. Két hatástörténeti esettanulmányában (Médium, név és a ,,líra lehetősége", illetve Kánon és az ,,én" alakzatai) a továbbörökített kérdések ilyen utólagos megszólaltatásairól értekezik KAF egy József Attila-szonettje, s egy Géczi János-kötet kapcsán, meggyőzően és töprengésre serkentően járva be a szövegszerű szétszóródás radikális formáitól és - másfelől - az integritás védelmének gesztusaitól határolt területet.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet
