Lőrincz György

A munkaviszony megszűnése és megszüntetése - A bírói gyakorlat széleskörű bemutatásával, iratmintákkal

orac kiadó kft.  | 2017  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT KARTONÁLT VÉDŐBORÍTÓVAL  |  376 oldal

"E könyv alapvető célja, hogy a lehető legrészletesebben, gyakorlati példák bemutatásával bővítse a jogkereső közönség tárgybeli ismereteit. Ennek szükségességét illetően egy adat: a Kúria a felmondások és az azonnali hatályú felmondások gyakorlatát vizsgáló joggyakorlat-elemző csoportja ezernél több peres ügyet vizsgált, amelyek közül többségben voltak azok a jogesetek (53%), amelyekben a felmondás, illetve az azonnali hatályú felmondás jogellenesnek minősült. Végül a téma súlyát illetően indokolt kiemelni, hogy a munkaügyi perek 25-30%-a a munkaviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével összefüggésben indul. A jogi ismeretek bővítése mellett ezért indokolt olyan gyakorlati helyzeteket is elemezni, mint például a munkáltatói felmondás előkészítésének praktikus kérdései."

"Feltehetőleg sokak számára meglepő, de tény: a munkaviszony megszűnésére, illetve megszüntetésére vonatkozó szabályozás az elmúlt ötven évben meghatározó módon nem változott. A megszűnés és megszüntetés jogcímei, a felmondási tilalmak és korlátozások esetei természetesen részben módosultak, de az alapintézmények, sőt a normarendszer fogalmi eszköztára állandónak bizonyult. Ehhez képest meglepőnek látszik az is, hogy a joggyakorlatban, így a bírói gyakorlatban a mai napig a munkaviszony megszűnésével, illetve megszüntetésével kapcsolatos esetek dominálnak, szinte napról napra találkozunk ide kapcsolódó példákkal, jogesetekkel. Ennek feltehetőleg az az oka, hogy a viszonylag állandó szabályozás mellett folyamatosan új élethelyzetek alakulnak ki, amelyek megoldása, megítélése újszerű hozzáállást, illetve az általános szabály újszerű interpretálását igényli. Ebből az következik, hogy a könyvben hangsúlyosan szerepelnek a bírói gyakorlatból vett esetek, elsősorban a Kúria döntései."

Részletek a könyv előszavából
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
7 125 Ft

A termék megvásárlásával

712 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:376
BorítóCÉRNAFŰZÖTT KARTONÁLT VÉDŐBORÍTÓVAL
Súly606 gr
ISBN9789632583297
Árukód2702017 / 1167907

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
7 125 Ft

A termék megvásárlásával

712 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Náray Tamás: Apám szerintNáray Tamás: Apám szerint