Egy barátságos ház története

Lovik Károlyt 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia a Vándormadár című regényéért a Péczely-díjjal tüntette ki. Haláláig a Kiss József szerkesztette A Hét című folyóirat munkatársa. A Szent István-díjjal hívta fel magára Bérczy Károly figyelmét, aki egyszerre volt Puskin Anyeginjének igen népszerű fordítója és az akkori magyar sportújságírás vezére, a Vadász és Versenylap főszerkesztője. Bérczy tanítványának fogadta, rajta keresztül ismerte meg nemcsak a hippológiát, de az orosz irodalmat is. Lovik Mikszáthon keresztül kapcsolódik a magyar elbeszélő hagyományokhoz. Regényeiben és elbeszéléseiben a kor jellegzetes figurái sorakoznak: megalázott kishivatalnokok, agarászó vidéki dzsentrik, zsugori háztulajdonosok, kicsapongó szépasszonyok, unatkozó katonatisztek. Ábrázolásmódjában, epikai ,,valószerűség-felfogásában" a realizmus és az újromanticizmus között helyezkedik el. Az Egy barátságos ház története című regénye a Farkas család mindennapjaiba enged bepillantást. A szülők, a két lány és a házhoz járó, s ott lakó fiatalemberek életét vetítik elénk olyan rejtett cinizmussal, mely csak a regény végén éri el csattanóját. Fellángoló és elmúló érzelmek, beletörődés, elhagyatottság, mind ott játszódik le ebben a kívülről barátságosnak tűnő házban.