Ludwig van Beethoven

kossuth kiadó zrt.  | 2014  | MAGYAR nyelvű

Régen a próféták és jósok alakját a vaksággal társították, mintha az a jövőbe látás kulcsa lenne. Elgondolkodtató, hogy a ma már világszerte a zene emblematikus alakjaként ismert Ludwig van Beethoven élete legtermékenyebb periódusában majdnem teljes süketségtől szenvedett. A mindennapi hangok annyira idegenné és elérhetetlenné váltak számára, hogy beszélgetőtársaival végül az írásbeli kommunikációhoz kellett folyamodnia. Éveken keresztül kerülte a társasági összejöveteleket, mert pontosan tudta, mekkora megdöbbenést váltana ki, ha kiderülne, hogy fokozatosan elveszíti a hallását. A már amúgy is hallgatag, mogorva természetű embert ezek a körülmények még magányosabbá és elszigeteltebbé tették. Mindezek ellenére azon kevesek közé tartozott, akik tudták, hogyan fejezzék ki koruk érzéseit és eszméit, a gesztusoknak, szokásoknak és mindennapi jelrendszereknek azt az összességét, amelyből a kultúra felépül. Megrázó őszinteséggel tolmácsolta az emberiség fejlődésének egy különleges pillanatát, alkotóművészetét ez tette egyetemessé és állandóvá. A bonni géniusz - jóllehet, a külvilágból szinte egyetlen hang sem jutott el hozzá - képes volt kora, sőt az emberiség legkomolyabb témáinak mélyére hatolni. Ennek köszönhető, hogy napjainkban a világon bármelyikünk felismerheti a saját hangját, gondolatait, sőt legmeghittebb csendjeit is Beethoven muzsikájában. Nem vitás: próféta volt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 390 Ft

A termék megvásárlásával

39 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó kossuth kiadó zrt.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2503586 / 8110244

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 390 Ft

A termék megvásárlásával

39 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor