Madách Imre

Az ember tragédiája

 | 2016  | MAGYAR nyelvű

A tizenöt színből álló költemény első három színe (I. A mennyekben, II. A Paradicsomban, III. A Paradicsomból kiűzetve) és az utolsó szín (XV. A Paradicsomból kiűzve) keretbe foglalják a köztük lévő tizenegyet. Ezért az első három és az utolsó színre Keretszínekként vagy Biblikus színekként, míg a közrefogott tizenegy színre Történeti színekként szokás utalni. A Tragédia színeiben Madách (a lírai hős, Ádám, illetve kalauza, Lucifer szemén keresztül) végigvezet a biblikus és földi világtörténelem művészi szándékai szerint kiemelt és értelmezett ,,nagy pillanatain", s látnia kell: az emberiség kiemelkedő alakjai új meg új eszmékkel, hanyatló s megújuló erkölcsi felbuzdulással küzdenek az emberiség tökéletesedéséért, a jobb sorsért, az mégis bukásból bukásba hanyatlik. A földi történelem vége pedig magának a Földnek és egyúttal lakóinak teljes tönkremenetele. Látomásai hatására Ádám úgy dönt, nem érdemes az életre és már-már eldobja azt magától; társa, a gyermekük megfoganását megjelentő Éva szavára, valamint az Úr biztatására úgy dönt - bár továbbra is kételyek mardossák - vállalja a küzdelmet, amit az egyes ember és az egész emberiség sorsának beteljesítése jelent.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 380 Ft

A termék megvásárlásával

38 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2683939 / 8121813

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 380 Ft

A termék megvásárlásával

38 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor