Madéfalvi veszedelem

A katonák feszült figyelemmel várnak. Semmi parancs! Az alezredes mozdulatlanul ül a lován, és rezzenés nélkül nézi a hóba süppedt falut. Szándékosan húzza az időt, míg a katonák felocsúdnak, halántékuk lüktetése megszűnik, és a csattogó hidegben elhal szívükben az irgalom. Ehhez idő kell. Fehérek lesznek a jégtől, zúzmarától, a fokozódó hideg sanyargatja őket, de bensőleg még nem készültek el. Hajnali négy óra lehetett, mikor felmordult a vadállat bennük, és egyikük rekedten elbődült: - Mi az Istent várunk! - Nos, éppen Őt nem, az biztos. Mert Isten azon az 1764. január 7-i hajnalon elfordította tekintetét a Madéfalván gyanútlanul alvó székelyekről, és engedte, hogy az ördögi terv kiagyalói a pokol kénköves iszonyatát zúdítsák a falu lakóira. De hát kik ezek a katonák és miféle csata az, amelyben az egyik fél állig fegyverben, a másik meg a vánkosán alszik?... Kiderül Nyirő József e kitűnő történelmi regényéből, amelyben a sokat próbált székelység talán legnagyobb tragédiájának állít emléket. Annak a tragédiának és annak a kornak, amely végzetesen befolyásolta a százötven évvel későbbi, nagy trianoni számvetést is.