Az idegenek - regényciklus

Harmadsoron az idegenekről szól ez a könyv. Az idegenekről, akik egy reggel megszállják az alvó várost, eltelepednek rajta, mint egy bacillus-kolónia, és nincs menekvés. Itt válik ez az álom- és lényekregény, amely hol csak súrolja, mint a repülő, szemével a földi dolgokat, hol a végső közös gyökerekből szív fel különös virágba borító nedveket, konkréttá és reálissá, magyarrá. Az idegenek kezébe veszett magyarság regénye, irredenta-regény.
Vannak témák, amelyek olyan egyéniség-alázóan közösek és olyan minden művészin túlmeredően monumentálisak, hogy az igazi írók általában idegenkednek tőlük és átengedik őket lelkes műkedvelőknek vagy ügyes tollászoknak. Ilyen téma volt elsősorban a háború és azután ami a háborúból ránk maradt, az ország feldarabolása. Bármennyire is mindannyiunk életébe belevágó tény ez, az ujjunkon lehetne megszámlálni az igazi alkotásokat, amelyek foglalkoznak vele, félek, hogy egy kezünk ujjain. Külön nehézség, hogy azok az írók, akik elcsatolt területen élve, legkivált volnának hivatva megírni az ottani magyarság sorshelyzetét, politikai okokból, igen érthető módon, nem beszélhetnek arról, amiről beszélni bizonyára a legégetőbb lelki kényszer volna a számukra. Márai abban a szerencsés helyzetben van, hogy onnan jött, de független minden odaáti vonatkozástól és végre megírhatja, amit meg kellett írnia.(Szerb Antal)
Ahogy Thomas Mann-nál is megfigyelhetjük a különböző polgár-nemzedékek bomlását, hanyatlását, válságát, hasonlóképpen ábrázolja Márai a Garren-regényekben a polgárok megváltozását, eltorzulását,
1930-tól kezdve azonban Márai az élő regényirodalom élére lendült. A Zendülők már kétségtelen remekmű volt: nagy lélektani felkészültséggel írt, feszülten izgalmas regény kamaszkorú fiúkról, akiket visszarettent a felnőttség, amely menthetetlenül következik. És erre következett a már felnőtt fiatalok magányának regénye, párizsi élményeinek lecsapódása, az Idegen emberek. Vannak olvasók, akik ezt a két korai regényét szeretik legjobban. Holott az igazi nagy művek a polgári életforma történelmileg-lélektanilag hiteles látleletei. Egy önéletrajzi regénnyel kezdődik: az Egy polgár vallomásai-val. A következő évek nagy kompozícióiban már általánosítva a magánélményeket, egy család Garrenék történetében rajzolja kötetről kötetre a polgári, pontosabban a középeurópai, legpontosabban a magyar polgári lét társadalmi és lélektani helyzeteit. A Féltékenyek és folytatásképpen már a háború alatt és után írt Sértődöttek számos kötete színvonalban és hitelességben semmivel sincs mögötte az európai nagy polgárcsalád-ábrázolásoknak, Thomas Mann A Buddenbrook-ház-ának és Martin du Gard A Thibault-család-jának. Ha ezt a három nagy ciklust együtt, egymás után olvassuk, a legmagasabb művészi színvonalon, dokumentumszerűen élhetjük át a párhuzamot is, a különbséget is a német, a francia és a magyar polgári lényeg között. Tulajdonképpen a polgári létnek ezt az ábrázolását egészíti ki élete második felében kötetről kötetre épített Napló-iban. Mintha egyetlen véghetetlen regényfolyam volna, amit saját élményeiről, a világ jelenségeinek kommentálásáról és a maga teremtette Garren-család létének változatairól ír.
A Színház című hetilap 1947/41-es számában ekként nyilatkozott Márai (az első kiemelés tőle, a többi a magunké!): Karácsonyra jelenik meg a Sértődöttek című regényem. () három kötetben lezár egy élménykört (). A Sértődöttek -ben a két első rész alakjai és problémái élnek tovább, természetesen más életkorban és másféle problémák között. Mint minden család- és nemzedékregény, a Sértődöttek is az idő kérdéseire szeretne felelni: egy család sorsa belenő az időbe, annak végzetébe, s együtt érik, épül és pusztul vele (idézi: Fried István: Márai Sándor titkai nyomában, Salgótarján, 1993. 77.). Kitetszik ez idézetből: a Garrenek az író elképzelése szerint is Garrenek, vagyis a polgárlét sűrítményei, szimbólumai. Mitikus hősök, kiknek életkora (szemben például Thomas Mann Buddenbrookjaival avagy Martin du Gard Thibault-fivéreivel) nem igazodik a hétköznapokban érvényes időszámításhoz; nem ismerik az idő törvényeit, irreverzibilis voltát, olyanok, mint Ady szavával szólva akinek nem egy ifjúsága van, de váltogatja az ifjúságokat (vö.: Ady Endre: Az irodalomról. Bp., 1961. 358.). Innen nézvést érthető meg, hogy a Garrenek ámbár családtörténetük, rokonságuk, emberi kapcsolataik sora (stb.) változatlan marad miért nem korosodnak, miért nem igazodik életük a kronológiához, miért mozoghatnak oly szabadon és fesztelenül a históriai időben s a személyes létidőben.
Márai Sándor a maga korában is prófétának bizonyult, évekkel előbb megjósolta a nagy világégést, ebben a könyvben pedig azt, hogy milyen lesz a háború utáni világ. Hogy a béke nem lesz más Blake-kel szólva , mint kölcsönös rettegés. Aki szegény, az így vagy úgy előbb-utóbb valamilyen formában kénytelen prostituálódni, a gazdagok pedig a politika, a hatalom stricijei, akik az erkölcsi szakadékba futtatják bérrabszolgáikat. legújszerűbb és leghitelesebb ebben a műben a különféle tudatállapotok, az alig megfogható fizikai-fiziológiai-pszichológiai érzetek, impressziók s a tárgyi-környezeti atmoszféra leírása. Márai a legnehezebbre vállalkozik: a megfogalmazhatatlan megfogalmazására, az alig kifejezhető pontos szavakkal való rögzítésre. Túlzott és erőltetetten nyugtalan volt, ami most kezdődött az ablak előtt. Még nem volt neve, de már érezni lehetett, hogy név nélkül is hatalmas, mint a tenger vagy a tömeg. gondolja a vonatban a Németország felé utazó Garren Péter. A Jelvény és jelentés (1948) ennek a valaminek ad nevet, ezt próbálja meghatározni és megfogalmazni. Márai mindig, minden művében ezt a valamit keresi: az élet nehezen tudatosítható, racionálisan nem értékelhető mozzanatait; mindazt, ami az ember társadalmi léte, egyénisége, érzékelhető és megfogalmazható fizikai-szellemi valója mögött helyezkedik el.
A ciklus első kötetét (A Zendülők, Féltékenyek) ismerők közvetlen folytatásként vehetik kézbe ezeket az írásokat. Garren Péter apja betegségének hírére érkezett meg szülővárosába, amely természetesen a némileg stílízált (így pl. a tenger partjára helyezett) Kassa, amelyet már meghódítottak az idegenek. Márai persze nem a Trianon utáni helyzetet kívánja ábrázolni, sokkal egyetemesebb nézőpontból mutatja be azt a folyamatot, ahogy egy régi polgárváros, egy sok száz éves organikus fejlődés végpontjára érkezett, csodálatos műalkotás nemcsak hódítók birtokába jut, hanem saját magától is elidegenül. Nem történt semmi tragédia, nincs vérengzés, súlyos elnyomás, semmi látványosan hódítói akció. Csak éppen egy szerves élet szűnik meg kimondhatatlanul, inkább csak a hatodik érzékkel felfoghatóan. Péter apja meghal, és vele együtt elmúlik e műfajtalan művész műve is: maga a város. Még egyetemesebbé, még történetfilozofikusabbá teszi a problémát a Sértődöttek első kötete. Garren Péter épp Párizsban él és író (Márai sok önéletrajzi elemét is belelopott ebbe a regénybe), amikor meghallja a hangot, Hitler hangját a rádióból. Szó nincs még világháborúról, még az sem tudható, mi fán terem a nácizmus, de valami elkezdődött. Ennek az elkezdődésnek a regénye a Sértődöttek első része. És ami elkezdődött, az ezúttal nemcsak egy város, nemcsak egy életforma, hanem egy egész hatalmas kultúra, a polgári Európa kultúrájának halála.
Hatalmas mű A Garrenek műve, de persze az egészet ismerni kell teljes értékű befogadásához. A regényciklus darabjai (A zendülők kivételével) nem olvashatók külön-külön vagy tetszőleges sorrendben.