Viharos gyermekkor

A Goncourt-Akadémia tagjai rendszerint összehúzták szemöldöküket, amikor "első személyben" írt munka került eléjük. Ebben hűségesek maradnak az Akadémia alapítójának esztétikájához. Akárcsak Flaubert, Edmond de Goncourt is azt kívánta, hogy a regény "tárgyilagos" legyen: a regényíró inkább az életet mondja, mint a maga életet. Proust, aki művét hatalmas emlékirat formájában öltöztette, összeütközésbe került a Goncourtok elveivel s Leon Daudet ügyes és szenvedélyes pártfogása nélkül aligha nyerte volna is el 1919 őszén a pályadíjat. Huszonhárom évvel Marcel Proust után, most Marc Bernard gyermekkori emlékeit feldolgozó regénye, a viharos gyermekkor (Pareils a des Enfants), kapta meg a Goncourt-díjat. Akárcsak Proust, ő is kivételes erényeinek köszönheti, hogy a könyvének minden lapján felbukkanó "én" ellenére, legyőzte az akadályt. S ugyanakkor alig találunk két írót, aki olyannyira különböznék egymástól, mint ez a két Goncourt-díjas. Proust gazdag s betegeskedő nagypolgár volt, Marc Bernard a nép fia, szegény s egészséges. Proust roppant műveltség birtokában volt s ugyanakkor fölzendült a hagyomány láncai ellen.