A legfőbb jóról és rosszról

Cicero, a nagy római szónok, nemcsak mint államférfiú, nemcsak mint az ékesszólás felülmúlhatatlan mestere és a retorika tudományágának hivatott művelője szerzett magának és hazájának hervadhatatlan érdemeket, hanem még az a dicsőség is őt illeti meg, hogy a tudományos műveltség legszebb virágát, a filozófiát Rómában meghonosította. Kétségtelen, hogy ez a mű Cicero reánk maradt filozófiai munkái közt a legjelentékenyebb és leggondosabb, mert az ókori etika három nagy rendszerét teljes egészében és híven ismerteti. Jelentőségét ránk nézve nagyban emeli továbbá az is, hogy az epikureizmusra, a sztoicizmusra és az Antiokhosz-féle rendszerre vonatkozó eredeti, görög irodalom nagyobbrészt csak töredékesen maradt reánk, és e háromféle erkölcstannak ilyetén összefoglalását semmi más ókori munkában nem találjuk meg. A könyv tehát mint tudományos forrás is rendkívül becses, arra pedig, hogy bevezetésül szolgáljon a régi etika tanulmányába, a lehető legalkalmasabb.