A modern pszichoanalitikus gondolkodás története

A pszichoanalízist sokszor állítják be úgy, mint ami a századelő óta alapjában véve mit sem változott. Ebből fakadóan sok, az analízist elutasító bíráló azt hiszi, hogy Freud ledorongolása és egyes rég elavult elképzeléseinek célba vétele egyet jelent az egész tudományág ízzé-porrá zúzásával. A valóságos helyzet azonban az, hogy nagyon kevés maradt meg abból, ahogyan Freud értelmezte és gyakorolta a lélek-elemzést. Az elmélet főbb pilléreit alapvetően átalakította a korszerű analitikus gondolkodás; a kezeléstechnikai alapelveket pedig a modern gyakorlat hasonlóképpen újrafogalmazta s módosította. A közkeletű kép a díványon fekvő betegről szintén változott. A módosítások egyaránt érintik a formát és a folyamat rugalmas kezelését, és főleg: a mai analitikus nem annyira naiv, hogy a valóság döntőbírájának higgye magát; inkább útikalauznak egy közösen vállalt utazásban. Aki tehát azt hiszi, hogy Freud munkásságának ismerete egy kalap alá vehető a pszichoanalízis megértésével, az igencsak messze jár a valóságtól; mintha azt hinné, hogy a modern fizika megtalálható Newtonnál vagy hogy Darwin - akkor forradalmi - könyvében benne van a mai biológia is. A Nyugat szellemtörténetében és kultúrájában a freudi életmű mindig az egyik leglenyűgözőbb személyes teljesítmény marad, ám aligha képviseli a modern analitikus gondolkodást és gyakorlatot. Az általa indukált hatalmas szemléletváltás eleven hatása szétterjedt, de közben rengeteget változott is. Ez a kötet széles ívű áttekintést nyújt erről a fejlődésről, melynek főbb állomásai az énpszichológia (A. Freud, Kris, Hartmann), az interperszonális irányzat (Suliivan), Melanie Klein és a kleini elmélet, majd a tárgykapcsolatok brit iskolája (Fairbairn és Winnicott), a szelfpszichológia (Erik Erikson, Heinz Kohut), majd a freudi elmélet modern újraértelmezői: Otto Kernberg, Roy Schafer, Hans Loewald és Jacques Lacan.