Kölykök

Egy katonai iskola növendékei fellázadnak a lélektelen tanárok ellen, s közben a diákok két vezetője, a két „főnök" egymással is megvívja kemény csatáját. Két fiatalember borotvával vív párbajt - maguk sem tudják, pontosan miért, de életre-halálra. Két testvér megöl egy indián szolgát, amiért erőszakoskodott a húgukkal... s aztán kiderül, hogy az indián semmi rosszat nem tett. Két fiú ugyanabba a lányba szerelmes, s ezért előbb sörivásban, aztán úszásban küzdenek meg egymással... s mindketten kis híján a tengerbe vesznek. Mario Vargas Llosa fiatalkori elbeszéléseinek középpontjában szinte mindannyiszor egy-egy drámai összeütközés áll, amelyben csak egy hajszál - vagy annyi sem - választja el egymástól a vad ösztönök tombolását a férfias erőpróbától, a becsületet a barbárságtól, a hisztériát a hősiességtől... Ezekben a kisprózákban dolgozta ki Vargas Llosa azt az állandó nézőpontváltásokat alkalmazó elbeszélő módszerét, amelyet aztán oly szuggesztíven alkalmazott nagyregényeiben is. S ezek az elbeszélések részben ugyan a későbbi nagy művek előképei - A főnökök-ből nőtt ki például A város és a kutyák című regény -, ugyanakkor mindegyik remekmű a maga jogán, legfőképpen talán a Kölykök, ez az izzó feszültségű kisregény, amely egy Fütyike becenevű fiú tragikus életét követi végig. Fütyike Cuéllart gyerekkorában megharapja egy kutya, és ennek következtében elveszti férfiasságát. A serdülő, majd húszas éveibe lépő Fütyike őrült, vakmerő kalandokba bocsátkozva bizonygatja férfiasságát önmagának és a környezetének, s történetét éppúgy egy elviselhetetlen kínokban vergődő férfilélek zaklatóan hiteles ábrázolásának, mint valami örök érvényű parabolának mindarról - talán Peruról, talán Latin-Amerikáról, talán a fellengtós ideológiákról -, ami impotens, cselekvésképtelen, s mégis nagynak akar látszani.