Márki István

A remete hagyatéka

portalpress  | 2012  | MAGYAR nyelvű

,,- Elveszett kincsről beszél? - kérdeztem.- Elveszett tudásról. Amit Birkás mondott, és ahogy mondta, megpendített bennem valamit. Figyelmeztetően megérintettem Réka kezét. Úgy éreztem, érdemes a gondolatba belekapaszkodni.- És ez a tudás... - próbáltam óvatosan fogalmazni - kapcsolódhatott a központjukhoz? A Pilishez?- Magától értetődően."Alan McKenzie neves ókorkutató apja temetését intézi Délnyugat-Angliában, amikor különös részvétnyilvánító levelet kap Budapestről. A levél egy emberöltővel korábban az apja által Magyarországon folytatott kutatásra tesz utalást. Aláírója egy Árpád-korral foglalkozó magyar professzor, valódi megfogalmazója pedig - mint kiderül - annak lánya. Alan a hagyatékot vizsgálva próbálja megérteni a hajdani út motivációit, de csupán arra jön rá, hogy a kutatás az egyetlen Magyarországon alapított szerzetesrenddel, a pálossal állt összefüggésben. Mivel továbbra sem érti, mi köze mindennek apja szakterületéhez, a professzort pedig annak betegsége miatt nem faggathatja, a férfi Budapestre utazik. A professzor lányával együtt, az ország történelmi helyeit járva próbálja megfejteni a rejtélyt. Ám nem mindenkinek áll érdekében a magyarázat nyilvánosságra kerülése. És lassanként - történelmi eseményeket és személyeket tablószerűen felvonultatva - egy évszázadokon és kontinenseken átívelő összeesküvés körvonalai bontakoznak ki előttük...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadó portalpress
Kiadás éve2012
NyelvMAGYAR
Formátum EPUB MOBI
Árukód2465765 / 8106367

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 290 Ft

A termék megvásárlásával

129 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor