Balkáni fohász

Örök kérdés, hogyan épít fel a költő tárgyakból egy külön (költői) világot, amikor a mindenséggel az ábrázolás, a szóból fűzött képiség köti össze? Valóság ez is, habár másfajta kiterjedése van és törvényei olykor megközelítik az emlékekből táplálkozó éber-álmokét. Az ihlet hogyléte, jövetele és időzése e határtalan tájakon nem hívható, nem magyarázható meg és nem idegeníthető el, mint ahogyan a megértésének is sajátos forrásai fakadnak, amelyek közelebb vannak az érzelmekhez, mint az értelmezésekhez, a kérdésekhez, mint a válaszokhoz. De kell-e, lehet-e magyarázni a verset, ezt a felénk forduló sajátos tükröt, amikor éppen ablakot nyit az univerzumra?