Éllovasból sereghajtó - Elveszett évek krónikája

A gazdaságpolitika valójában egy olyan elefántra hasonlít, amelyik egy porcelánboltban megpróbál az ormányával levenni a magas polcról egy valóban kecses és finom kínai vázát -tehát megpróbálja a pénzügypolitika eszközével helyreállítani a költségvetési egyensúlyt-, de közben hatalmas lábaival ide-oda lép a porcelánboltban, ezzel összetöri a gazdasági növekedés, a felzárkózás és a beruházás hasonlóan finom porcelánjait.
Magyarországon a tőke és a termelékenység szempontja uralja a gazdaságpolitikát, a munka és a foglalkoztatás szempontja valójában nem része a gazdaságpolitikai iránytűnek.
A 2002 után kormányzó magyar politikai elit gondolkodása és felfogása változott meg a kormányzásról. Már nem a hatékony kormányzás, a sikeres gazdaságpolitika, a gazdasági felzárkózás, a növekedés és az egyensúly harmóniája, a javuló versenyképesség és a többi kormányzati hatékonyságot jelző cél lebegett a politika szeme előtt, hanem pusztán önmagában a hatalom, a kormányzás.
Valami megtört Magyarországon az elveszített években, ez az ország felének lelki törésével kezdődött 2002 áprilisában, de folytatódott a gazdaság és a társadalom, majd a politika töréseiben. Azért különösen súlyos ez a törés, mert a korábbi lelki gyógyuláshoz és gazdasági fellendüléshez képest következett be. Súlyos a törés, mert Magyarország újból egyedül maradt a régióban: egyedül mi nem tudtuk kihasználni az uniós csatlakozás előnyeit.
Újból bebizonyosodott, hogy Magyarország egy különös élőlény, ha nem tud a legjobb lenni, akkor a legrosszabbak között lesz, ha nem tud éllovasként lovagolni, akkor sereghajtóvá válik.