Mészáros István

A tőkén túl - Közelítések az átmenet elméletéhez - Második rész - A szocialista kritika történelmi öröksége

l' harmattan kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  326 oldal

A tőkén túl 1995-ben jelent meg angolul Londonban s még ugyanabban az évben New Yorkban. A rákövetkező években számos egyéb nyelven is kiadták, miközben a szerző szülőhazájában, Magyarországon csupán egy-egy részletével találkozhattak a társadalomtudományok iránt érdeklődők, egészen 2008-ig, amikor a monumentális, négyrészes munka első része kiadónknál megjelent magyar fordításban. Ez a könyv a tőke korlátait kutatja. Nem pusztán a kapitalizmusét, hanem annál jóval tágabb fogalomét: a tőkeviszonyét. Tehát a tőke kapitalizmus utáni szerepét is elemzi, az ún. létező szocializmus társadalmait is a tőkeviszony uralta sajátos formációknak tekinti, s ezért a tőke–munka–állam hármas viszonylatában vizsgálja. A tőkeviszonyon túlra vezető történelmi átmenet elméletének kimunkálása elképzelhetetlen az 1917-es orosz forradalom óta eltelt korszak szocialista ideológiai hagyatékának történeti-kritikai értékelése nélkül. Ez a tárgya a könyv második részének, mely az Eszmélet Könyvtár sorozat része.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 182 Ft

A termék megvásárlásával

318 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:326
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly510 gr
FordítóCsala Károly
ISBN9789632361888
Árukód2216300 / 1071990

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 182 Ft

A termék megvásárlásával

318 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor