Mészáros István

A tőkén túl - Közelítések az átmenet elméletéhez - Negyedik rész - A tárgyalt témákhoz kapcsolódó tanulmányok

l' harmattan kft.  | 2010  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS  |  173 oldal

1995-ben jelent meg Londonban és New Yorkban a tőkeviszony és a tőkerendszer velejáró korlátait s meghaladásuknak történelmi lehetőségeit elemző, monumentális, angol nyelvű filozófiai mű, amelyet azóta gyakran a szerző "opus magnumaként" emlegetnek világszerte. Ennek befejező, negyedik része jelenik meg most magyarul. Hat tanulmányt tartalmaz, amelyek az 1970-es évek elejétől az 1990-es évek elejéig terjedő időszakban keletkeztek, valamint Függelékben egy interjút. Valamennyi írás tanúsítja, hogy Mészáros a történésekkel-változásokkal egyidejűleg, kezdettől fogva lényeglátón nézett szembe a tőke korunkat meghatározó strukturális válságával s ennek részeként az ún. létező szocializmus, vagyis a szovjet típusú posztkapitalista társadalmak fölerősödő csődjével, azt bizonyítva, hogy mindez nem a szocializmus távlatának kiiktatását jelenti az emberiség történetéből, hanem ellenkezőleg: a tőke mint globális társadalom-ellenőrző rendszer elhúzódó csődjének kezdetét és egyben a szocialista offenzíva elkerülhetetlen szükségességét. Az ehhez szolgáló stratégiai gondolkodás elengedhetetlen része a nem csupán ebben az immár magyarul is elolvasható könyvben, de a szerző egész életművében megalapozódó átmenet-elmélet. A marxista filozófiának ez az újdonsága nem juthatott volna el a tudományos kiteljesedésig a Tőkével történelmileg szembenálló Munka változó problémáinak, külső és belső ellentmondásainak mélyreható kritikai vizsgálata nélkül. A könyv e negyedik részében válik igazán világossá, hogy A tőkén túl az aktuális történelmi folyamatok társadalmi-gazdasági, politikai és ideológiai elemzése mellett mily súlyosan alapszik nem csupán a szerző egykori tanítójának, Lukács Györgynek az alkotó bírálatán, hanem éppennyire Marx és Lenin kritikai elemzésén is. A kötet az Eszmélet könyvtár sorozat része.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 182 Ft

A termék megvásárlásával

318 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó l' harmattan kft.
Kiadás éve2010
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:173
BorítóPUHATÁBLÁS
Súly300 gr
FordítóCsala Károly
ISBN9789632363165
Árukód2216301 / 1071992

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 182 Ft

A termék megvásárlásával

318 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor