Havel - Egy élet

Václav Havel a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt: tekintélyromboló értelmiségi, közismert drámaíróból lett politikai disszidens, egy egyesült, s azután két részre bomló nemzet elnöke, mindemellett elkötelezett emberi jogi aktivista. Egész életében kívülállónak látta magát ennek gyökerei kiváltságos prágai gyermekkorába nyúlnak vissza, ám szemléletmódja tovább erősödött, amikor családja az 1948-as kommunista hatalomátvétel után feketelistára került.
Ifjúkorában az elszigeteltségből és számkivetettségből bontakozott ki költészete, s ez indította el esszé- és drámaírói pályáján is Havel abszurd drámákat kezdett írni társadalomkritikaként. Mivel részt vállalt a prágai tavasz eseményeiben, műveit szigorúan cenzúrázták, emberi jogi tevékenysége miatt pedig ötévi börtönbüntetésre ítélték.
Havel vakmerő és látnoki képességű férfi volt, személyiségében súlyos ellentétek feszültek, gyakran mardosták kételyek, és hajlamos volt az önostorozásra. Ám mindig minden körülmények között hű maradt önmagához. A Charta 77 élén betöltött pozíciója, a kiszolgáltatottak hatalmába vetett lankadatlan hite és felvillanyozó személyisége 1989-ben kulcsfontosságú szerephez juttatta a bársonyos forradalom egyik vezetőjeként. A következő 13 esztendő folyamán Havel Csehszlovákia utolsó, majd a Cseh Köztársaság első elnökeként nemcsak az országon belüli megbékélést szorgalmazta, hanem a szomszédokkal való jó viszonyt is.
(R)antovsky Havel egyik legközelebbi barátja volt, akivel a későbbi elnök még a demokratikus ellenzék tagjaként ismerkedett meg a kommunizmus idején. Havel első hivatali éveiben (R)antovsky látta el mellette a sajtófőnök, tanácsadó és politikai igazgató tisztségét, és barátságuk egészen 2011-ig, Havel haláláig töretlenül folytatódott. (R)antovsky e rendkívüli életút kisszámú avatott szemtanúinak egyikeként megvilágosító erejű egészen közeli és személyes portrét fest Havel emberléptékűnél nagyobb alakjáról és a zűrzavaros időkről, amelyekben győzelemre vitte ügyét.