Thomas Brezina

Micsoda lökött família! - Fiúk kizárva 6.

egmont hungary kft.  | 2011  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  160 oldal

Tinka és Lizi családja szerepeli fog a tévében és a tévés stáb három napot tölt majd el a családi házban. A műsorkészítés viszont egyáltalán nem zökkenőmentes, ugyanis a család teljesen ütődötten viselkedik. Tinkának és Lizinek muszáj valamit tennie! És ami a legrosszabb: a tévések el akarnak látogatni a boszorkányházba is. De ez lehetetlen, mivel Lizi és Tinka látogatókat várnak a Boszorkányok Klubjából…THOMAS BREZINA 1963-ban születtem, írógép és számítógép nélkül jöttem a világra. Ennek ellenére 8 éves koromban próbáltam először könyvet írni (30 oldalt!!!). 15 évesen megírtam öt tévéforgatókönyvet, és ezzel megnyertem a Nagy Osztrák Ifjúsági Díjat. A gimnázium után még tanultam egy keveset (állatorvoslást és színháztudományt), közben rendszeresen dogoztam a televíziónak. 1989 óta írok könyveket. Eddig több mint 100 könyvem jelent meg, amelyeket már 28 nyelvre lefordítottak. A mottóm: "Az olvasásnak olyannak kell lennie, mint egy kalandnak." Dolgozom színháznak is, CD- ROM-játékokat találok ki, és mint UNICEF-követ harcolok a gyerekek jogaiért. Az év egy részét Ausztriában, a másik részét Londonban töltöm.BETINA GOTZEN-BEEK 1965-ben született Mönchengladbachban, és grafikusnak tanult. Szabadúszóként dolgozik mint illusztrátor, és már több mint 50 könyvet illusztrált különféle gyerekkönyvkiadók számára. Betina Gotzen-Beek Freiburgban él, két macskája van, amelyek néha láthatatlanná tudnak válni, főleg ha felfaltak valamit...
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 424 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó egmont hungary kft.
Kiadás éve2011
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:160
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly140 gr
IllusztrációBETINA GOTZEN-BEEK RAJZAIVAL
FordítóZsidányi Lilla
ISBN9789633430866
Árukód2164617 / 1037534

Vásárlói értékelések, vélemények

Molnár Zsuzsanna
2004. 01. 17.

Ez a könyv azért tetszett nekem mert ,a család mindenféle kamerázásokon mennek keresztül.Lizi és Tinka pedig nehéz dolgokon mennek keresztül...

Oláh Zsuzsi
2004. 06. 16.

Én most olvasom ezt a könyvet. Minden tök izgi benne! Csak az Eduárdos rész idegesített fel.Miért baj nekik, hogy Tinka a maga javára is használta a varázserejét? Jó tudom, hogy nem volt szép tőle, de...

Szenkovits Adrienn
2005. 08. 14.

Ez a könyv is tetszett mint a többi. Izgi,mert nem mindennapos események történnek benne:)Tök jó!!!!!!!!!!!!

őőő őőő
2006. 05. 13.

Ez a könyv mint a többi tök jó! Fantázia dús és rendkívül izgalmas!

Kocsy Lola
2006. 06. 03.

Király könyv!!!

Malinoczki Renáta
2007. 04. 06.

az első 14-et már olvastam és szerintem ez a 2. legjobb

Kliszek Veronika
2008. 03. 22.

Ez aztán tényleg lökött família!Csak ez az állandó kamerázás zavaró!Nem hagyják őket élni se!Sok mindent elrontott Dávid, és a boszik pedig nem mehetnek a boszorkányházba, mert zűr hátán zűr van!


Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 424 Ft

A termék megvásárlásával

142 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor