Mulasics László

Mulasics Lászlő még csak másodéves volt a Képzőművészeti Főiskolán, amikor 1982-ben Kasselben megnyílt a Documenta 7. A Documenta 11. megnyitásának évében, 2002-ben pedig már nem élt. Mégis, a két Documenta érzékletes metaforája lehet azoknak a gyökeres művészeti fordulatoknak, amelyeket az induló fiatal művész, majd az érett, már jelentős életművel rendelkező alkotó nem hagyhatott figyelmen kívül. Mert Mulasics László is - többekkei együtt - úgy gondolta, hogy a magyar művészetet és ezen belül a saját, személyes lehetőségeit is nemzetközi összefüggések kereteiben lehet felmérni és meghatározni. Ezeken a kereteken belül kell kialakítani sajátos mondanivalóját, stílusát. A 80-as évek elején a magyar művészetben már nem csak néhány művész és művészettörténész számára volt ez a feladat természetes, de a művészetközvetítő intézmények egy része is segítette a művészeknek ezeket a törekvéseit.

Ahhoz tehát, hogy Mulasics Lászlő helyét az egyetemes és hazai művészettörténetben kijelölhessük, húsz év nemzetközi és magyarországi művészeti és kulturális eseményeit kell vázlatosan áttekintenünk. A Documenta 7.-nek, amely radikális fordulatot jelentett az egyetemes művészeti életben, voltak persze előzményei és jelentős szellemi, kulturális - tehát nemcsak művészeti - háttérrel is rendelkezett. Már 1979-ben feltűnést keltett a stuttgart-i Európa kiállításokon a fiatal olasz művészeknek egy csoportja, Ianchi, Chia, Clemente, Longobardi, Cucci és mások, akik az 1980-as Velencei Biennálé "Aperto" szekciójában is felléptek és megjelent körülöttük Achille Bonito Oliva, a művészettörténész. Oliva vezette be - már nem csak az olasz fiatalokra vonatkoztatva - a "transzavantgarde" kifejezést. A mozgalom a különöző országokban más-más cimkéket kapott: nouvelle pleinture, nouvelle figuration, new image, patter ind decoration, bad painting, neue wilde, heftige malerei, arte cifra, új szenzibilitás stb.