Eck Imre és a pécsi balett

A Pécsre került frissen végzett táncosok kezdetben fancsali képet vágtak esztétikai internálásukhoz. Elkerülni Pestről. Kikerülni a figyelem köréből. Eltemetkezni egy vidéki város színházába, ahová balett-kritikus sem jár: örömtelen pályakezdés. Prímabalerinák albérletben. Szólisták munkásszállásokon. 1300 forintot kaptak havonta. Az első négy év után ketten mentek el (...) A kényszer-csapat képessége, fogékonysága, fiatal tüze, előadói és táncosi tehetsége szerencsésen találkozott Eck művészi vágyaival. Bontakozó személyiségük a koreográfust arra késztette, hogy előfogalmazzon számukra egyéniségükre simuló feladatokat. Olyan táncszerepeket alkotott meg, amik előhívták rejtett vonásaikat. Lépésről lépésre, bemutatóról bemutatóra Eck kibontotta a fiatalok szellemi arcát. Eck akkor szerződött el a fővárosból, amikor vidékre csakis büntetésből kerültek tehetségesebb tagok: vagy politikai vétségért, vagy az álszent kulturális vezetés erkölcs-tisztogató buzgalmából. Katona Ferenc, a pécsi színház igazgatója fölismerte, hogy színházi szándékaival egybehangzóak Eck tervei: a táncosokat egyenrangú testként befogadta társulatába. Befogadta a színház. Befogadta a város érzékeny, jóra hajló közönsége.