Processzusok

Szövegeiben (melyek rendszerint konkrét helyszíneken és időben játszódó összefüggő cselekménye, "meséje" is van) a nyelv a tárgyi-fogalmi jelentés átlátszó közegéből az írói munka anyagává, eszközéből céllá (ha nem is öncéllá) válik. Mint ahogy "elbeszéléseinek" tartalma, mondanivalója is elsősorban a saját életre kelt nyelvi alakzatok értelmezése útján megközelíthető. Elbeszéléseinek egyik fő témája az öregedés-elaggás, az emberi egzisztencia leépülésének, vegetatív életműködéseire redukálódásának, "ázaléklénnyé", puszta tárggyá degradálódásának gusztustalan és riasztó, de szubjektíven gátlástalan önelégültséggel végigélt folyamata. De az ember ugyanakkor - a szerző szóalkotásával - "metapatk", patkány, akinek (aminek) metafizikai szükségletei, vágyai, perspektívái vannak.
A szerző egyik alapvető élménye az emberi lét - és ezen belül saját létezésének, a világban elfoglalt helyének, megkülönböztethető egyénisége jelentőségeinek - bizonytalansága. Aminek szükségszerű következménye a legkülönbözőbb írói módszerekkel, prózai műfajokkal, stílusokkal való szertelen kísérletezése, írásainak intellektualitása, a dolgok, jelenségek és emberek egymásba játszó sokértelműségét kifejező iróniája (mindegyi novellája "n" dimenziójú bundatextus" sokjelentésű csaliszöveg)
Írói tevékenységét olykor grotekszül céltalannak érzi: "helypénzárus vagyok a légypiacon". De nem tud, nem akar ebbe az elszigeteltségébe beletörődni, keresi képzelt olvasóját, hogy kapcsolatot teremtsen vele, hogy az visszajelezzen neki: "Kapcsolatba léphetnénk-e, ha másutt nem, az éter(nitás) hullámain teremthetne-e köztünk együttműködés?... Hogyan lehetne poliglott dialógussá fejleszteni e hevült magánbeszédet?... Hogyan érhetjük el egymást? Kérlek, üzenj!"