Helykeresések

A 20. századi magyar szellemi élet három, látszólag merőben különböző témájú „esetét" teszik vizsgálat tárgyává e kötet írásai. Azon szellemi és egzisztenciális mozgáslehetőségek, helykeresések, bonyolult alkalmazkodási kény- szerek (vagy éppen védekező és ellenállási törekvések) közül mutatunk be történelmi, irodalomtörténeti példákat, amelyek a korlátozott érvényű demokráciákban s különösképpen a diktatúrákban látványosan vetik föl a szellemi és politikai tisztánlátás, a józanság és a humanista gondolkodás szigorú szükségességét. (A „valódi" demokráciákban is persze, de ezúttal ettől eltérő jelenségekre figyelünk.) A kötet első tanulmánya a magyarországi zsidó szellemiség, a magyar-zsidó értelmiségi (szűkebben irodalmi) létforma - elsősorban - mentális és szociálpszichológiai problémáit kíséri nyomon, főként a korabeli folyóiratok közleményei alapján a húszas évektől a zsidótörvényekig. Az itteni viták és szellemi, valamint politikai útkeresések elsősorban az asszimiláció rendkívül bonyolult kérdéskörében zajlottak, egyszersmind rávilágítanak a korabeli magyar szellemi élet éles megosztottságára, az előrevivő párbeszédek kialakulásának alapvető nehézségeire. Helykeresésként értelmezhető Németh László és Kerényi Károly együttes szembenállása a harmincas évek konzervatív köreivel, s nem kevésbé tanulságos a háború utáni szerepvállalásuk azonos etikai tartalma: a szellem szolgálata a keresett s részben meg is talált helyeken, élethelyzetekben. A könyv harmadik esettanulmánya a Rákosi-éra (és a korai Kádár-korszak) politikai és szellemi közegéből meríti témáját: a kommunista irodalompolitika természetrajzi vázlatát mutatja be a negyvenes évek végétől 1960-ig; középpontjában a kor egyik „hősével": Kónya Lajos kétszeres Kossuth-díjas költővel, az Írószövetség főtitkárával, országgyűlési képviselővel. A helykeresés ebben a sorstörténetben is erőteljes mozgatóerő, Kónyának ezek az évei úgyszólván napról napra ezzel teltek. Az olvasó mindhárom tanulmányban (irodalom)történeti rekonstrukcióval találkozik; korabab források beszélnek önmaguk tartalmáról a szerző (jóhiszeműen objektív) értelmezése segítségével. Nemcsak a Kónya-tanulmánynak, hanem a másik kettőnek is megvannak a maga hősei, fontos és érdekes egyéniségei. Ennélfogva - remélhetőleg - rekonstrukciónk eredményei a szóban forgó „esetek" a jelzett történelmi korszakok szellemi életének jellegzetes hétköznapiságát, hangulatát is magukon hordozzák. Tatabánya, 2003. szeptember 30. Monostori Imre