A római vendégváró - Szőnyi Zsuzsával beszélget N. Dvorszky Hedvig

Eleinte az idegen országban arra törekedtem, hogy jól megtanuljak olaszul. Szeretem Itáliát, a vidám olasz népet, az utcák, terek zsibongó hangzavarát, a remekművektől roskadozó múzeumokat - de szívem mélyén, gondolkodásomban, nyelvemben, ízlésemben magyar vagyok. Az ernyős fenyők, a ciprus-, narancs- és citromfák, a tenger kékje, a Nápolyi-öböl, az autópálya mentén virágzó leanderek ötven év után is idegenek maradtak, még ha csodálattal szemlélem is őket. A hazai tölgyerdők, még a leveleiket pusztító hernyók hada is, a régi kerekes kút, a pirosló ribizli, Kati néni zebegényi konyhája, mind-mind az otthont jelentik, amit lelkem mélyén őrzök. Annyira, hogy soha nem éreztem honvágyat, hiszen ez az érzésem és ezek az élményeim, emberek, tájak, történések, mindez mindig velem van.