Emberi színjáték I-II.

A regény tulajdonképpen ironikus műnek indult, azt akartam megmutatni, micsoda testi-lelki fogyatkozások lappanghatnak a szentség mögött. Modellje egy földim, egyetemi kollégám volt, akit neuraszténiája nemcsak a nőktől zárt el, de vizsgái letételében is meggátolt. Hazament, s a falunkban mint kuruzslónak széles pacientúrája támadt a külsősori szegények közt, Ezt az alakot növesztettem én meg "impotenciája felől már-már krisztusi méretkre. A téma azonban bosszút állt, írás közben derült ki, hogy nem a betegség határozta meg a szentséget, a szentségre rendelt emberi természet az, amit mi betegségnek látunk. A hős a maga lábára állva kibújt az irónia pányvájából, melyet az írói szándék vetett rá, s bár egy csendőrgolyó terítette le, szinte úgy illant a mennybe a szilasi szőlőhegyen köré gyűlt tanítványai közül."