Petrás Mária, a hitbeégető

Akinek a szeretettől túlcsordul a szíve, az énekelni kezd - idézem Szent Ágostont, hogy valahogyan visszakecmeregjünk az ének teremtette isteni dimenziókból a prózai létbe. Ám azért csak izgat: Hogyan is áll készenlétben az ember lelke a bármikori éneklésre? Nem úgy van - fordítja a szót Petrás Mária, aki előbb volt Magyarországon a csángó dalok énekese, minthogy egyáltalán sejthette volna keramikusművészi jövőjét. Hanem folytatja csak addig szakítja meg az ember az éneklést, míg hallgat, vagy éppen beszél. Az éneklés a természetes létünk. Mi mindig daloltunk. Munkában, munkába menet, otthon, a templomban. Eszembe jut a stúdióbéli lemezfelvétel, amikor a rendező kétségbeesetten állapította meg, hogy ugyanazt az éneket sohasem énekli ugyanúgy, ismételtessék meg akárhányszor is? Mert népdalokat vettünk fel! És a népdalt, aki nem tudja, az mindig ugyanúgy énekli! Aki pedig tudja, az mindig másképp!