Hogy zengett belé az ég

"...Lehet, hogy a nagyapa, bár mélyen hallgat róla, a koldusbiblia alatt, a koffer legalján őrzi azt a legrégibb koldustarisznyát, mellyel valamelyik szépapja vándorolt Ulászló királyfi után a Balkánra, s abban hozott egy marék földet a csatatérről, és egy pergamenre írt hatalmas éneket. De hiszen a Bibliából, az Evangéliumból, melyet néha a nagymama és anyánk olvasott fel nekünk, tudjuk, hogy már azokban az időkben is vándoroltak a világban koldusok. Az a koldustarisznya alighanem vénebb lehet, mint a nagyapa gondolná. Hiszen akár maga az Úristen is varrhatta, mikor kikergette Ádámot a Paradicsomból. Biztosan így is volt. Az Úristen varrta azt a tarisznyát napfénytűvel, holdfénycérnával. És a Paradicsomból Ádám és Éva után hajította. Repült a tarisznya a felhőkön át, zuhant a földre az őszi esőkkel az erdőkre, mezőkre. És fennakadt a legmagasabb, messziről Istenre hasonlító tölgyfán. Fennakadt, és ott lógott, míg Ádám és Éva be nem népesítette a földet. Aztán Ádám valamelyik unokája, a legravaszabb, amelyik kezébe nem illett se sarló, se kapa, se eke szarva, se birkanyíró olló, se pásztorkés, akihez a gyümölccsel megrakott fa nem hajolt engedelmesen, hogy felmászhasson rá, nos ez az unoka meglátta a tarisznyát, lehúzta a fa koronájáról, s elkezdett vele nemzetségtől nemzetségig, kunyhótól kunyhóig, barlangtól barlangig vándorolni..."
...Így volt. Ilyen volt a mi vándorlásunk, kolduséletünk kezdete...