A sibói bölény

Két ember áll a küzdőtéren, két sokra hivatott férfiú. A sors szeszélye folytán egymás ellenfeleivé válnak, ám személyes összecsapásra mégsem kerül sor közöttük, hiszen a társadalmi ranglétra más-más grádicsán állnak. Egyikük egy hatalmas birodalom teljhatalmú ura, másikuk mindössze egy tartomány kis birtoka fölött rendelkezhet. Kegyelmi pillanataikban mindketten érzik, hogy a másik jót akar, de a ráció nem hajlik meg az érzelmek súlya alatt. Egyikük egy letűnt kor szellemével, megcsontosodott szokásrendjével vívja küzdelmét, a modernizáció, a túlélés érdekében, a másik önmagával és ellenfele rendelkezéseivel, ugyancsak a túlélés érdekében. Az egyikük II. József, a másik Wesselényi Miklós, a sibói bölény. A tét nagy: a birodalom átmentése az új korba, melynek vészes széllökései folyamatosan érkeznek Párizs irányából, az elnyomottak terheinek enyhítésével, rendteremtéssel egyfelől, Erdély önállóságának megtartása, illetve az újra felfedezett magyar nyelv megóvása a megsemmisüléstől másfelől. A két férfi között pedig ott áll két asszony is, egyikük puritán erkölcsű, férjéért és családjáért mindenre elszánt feleség, a másik szerencsétlen sorsú, erkölcsileg kevésbé feddhetetlen, de nemes lelkű, szerelme beteljesüléséért hatalmas áldozatokra kész szerető. És a sorsok, vágyak, szándékok egymásba fonódnak, a végeredmény pedig az esetek zömében: csalódások, tragédiák, magány, börtön, halál, és az ezekkel járó vér és gyász, és vajmi ritkán: megkapó szépségű gesztusok, felemelkedés, öröm és siker. II. József útja rideg, kedélytelen palotai magányba, Wesselényié pedig hideg, koszos, egészséget próbáló börtönmagányba vezet. A kérdés: van-e innen visszaút? És mi lesz a két gyönyörű nővel? Legvégül pedig: mi lesz Erdéllyel? A válasz Nyirő József eme kitűnő művében rejtőzködik.