Oborni Teréz

Az ördöngös Barát. Fráter György (1482-1551)

 | 2019  | MAGYAR nyelvű

Fráter György kora és személyes története évszázadok óta foglalkoztatja a történészeket és a szépírókat egyaránt. A zsoldos katonából pálos szerzetessé, majd I. János mellett a legnagyobb befolyással bíró első tanácsossá lett Fehér Barát - ahogyan a korban nevezték - biztos kézzel szőtte a nagyhatalmi politika szálait. Céltudatos, szenvedélyes, hatalomra áhítozó, machiavellista politikus volt, aki nem csupán egyike volt a korszak Szapolyai párti vezérpolitikusainak, de a Buda eleste után elszakadt keleti országrészben minden hatalom az ő kezében összpontosult. György barát politikai pályafutása alig két évtizedet tett ki, ám ez a húsz esztendő a Magyar Királyság sorsfordító időszaka volt. hiszen ekkor szakadt három részre az ország. Buda elestéért a kortársak és az utókor is sokáig a várat ekkor védő, majd az oszmán túlerőnek föladni kényszerülő Barátot hibáztatta. A könyv szerzője a kalandos sorsú férfiú életútját az ország történetének eseményeibe ágyazottan mutatja be, különös hangsúlyt fektetve arra, hogy megkeresse azokat az okokat, indítékokat, amelyek Fráter György tettei mögött állhattak. A korabeli történéseket nem csupán az Oszmán Birodalom és a Habsburg dinasztia nagyhatalmi ütközőzónájában láttatja, de rávilágít arra is, hogy a Magyarországot a Jagelló-házhoz fűző kapcsolat a 16. század közepén is meghatározó módon alakította történelmünket
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 770 Ft

A termék megvásárlásával

177 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2019
NyelvMAGYAR
Belelapozás pdf
Formátum PDF
ISBN9786156027375
Árukód2731036 / 8139665

Elérhető még:

Könyv

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 770 Ft

A termék megvásárlásával

177 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor