Játsszunk el a gondolattal: ha Veszprém megyéről olyan könyvet szeretnénk adni az olvasónak, amelyben minden információt megtalálna, az a kiadvány soha nem készülne el. A holnap - előre tudottan vagy váratlanul - mindig hoz változásokat, amiket - maradjunk a megyében -, nemcsak nekünk, veszprémieknek kell megismernünk, de jó, ha másoknak is tovább tudjuk adni. Így ez a könyv is egy adott időszakot bemutató gyűjtemény lehet csak, de azzal a reménnyel, hogy lesz folytatása, újra meg újra felfrissíteni kell az információkat. A Veszprém megyét bemutató Vendégváró-kötet 2000-ben jelent meg először. Amikor az új kiadáson kezdtünk el dolgozni, magunk is meglepődtünk: mennyi változás történet azóta. A kistelepüléseken és a városokban is új értékeket hoztak létre a magyar millennium tiszteletére, a kisebb-nagyobb közösségekben erősödött a megmutatkozási szándék, az itt élő emberek örömmel mutatják meg lakóhelyüket az ide érkező vendégeknek. Számtalan kincset rejt ez a vidék. Veszprém megye déli határa a Balaton, nádasaival, vízimadaraival, vitorlásaival, strandjaival és a horgászokkal, a tó pattján a reformkor megőrzött vagy újjáélesztett hagyományaival, szép épületeivel, a mai igényeknek megfelelő szállodákkal, gondozott szőlőhegyekkel. Lépten-nyomon előttünk a múlt, vár- és kolostorromokkal, gondosan felújított erődítménnyel, mint a sümegi vár, vagy a hit, a tudomány, a művészetek otthona, a veszprémi vár. Források gyógyvizére épült a balatonfüredi szívkórház, a pápai termálfürdő, barlangterápiát kínál vendégeinek a megye legújabb, legszebb szállodája Tapolcán. A régi időket idézi a Római Nap Balácán, a kötet megjelenésekor tizenöt éves csupán (?), de minden évben óriási siker a Művészetek Völgye Kapolcson és a környező falvakban. Művészek telepedtek le a Káli-medencében, dolgoznak Veszprémben és Pápán, a herendi Porcelánmanufaktúrában, Zircen, a Ciszterci Apátságban. Múzeum, számos rendezvény épül a lovas hagyományokra, az együtt élő nemzetiségek büszkén őrzik emlékeiket, szokásaikat, hagyományaikat. Dolgozik itt tojáspatkoló kovács, több csuhébabát és cserépedényt készítő kézműves, a világ sok országában ismerik kamarazenekarunkat, népi táncegyütteseinket, bábszínházunkat. Nem csak tudásközpont, nemzetközi konferenciák ismert helyszíne is a Veszprémi Egyetem, aki pedig svéd, új-zélandi vagy amerikai kórust akar hallgatni, elég, ha eljön Veszprémbe, a Vivace Kórusfesztiválra. Információk után kutatva, munkánk során többször hallottuk a mondatot: "Fogd ezt (vagy azt) a könyvet, benne van, amire kíváncsi vagy!" Mit is mondjunk az Olvasónak? Szívesen várjuk értékekben gazdag szép megyénkbe, de indulás előtt fogja ezt a könyvet! Szándékaink szerint jó útitársa lesz az új Vendégváró.
+ Mutass többet
- Mutass kevesebbet