Sóhaj a mélyből

Ha Oscar Wilde, hát akkor: szellemesség, Cinizmus, netán, Maró humor, sőt, az emberiség önmagát marcangoló iróniája. És több. Színdarabok csattanós párbeszédei. És nem érvényes rá, amit a szerény utód mond: Fáradhatatlannak lenni a legfárasztóbb. Oscar Wilde sosem fárad el, sosem fárasztó. Avagy? fárasztónak sosem fárasztó, ráadásul könyvünket is úgy válogattuk, sok-sok válogatott kötet szellemét is felülbírálgatva, hogy ne okozzon hasfájást a tematikus egységek sora. Hogy tíz oldalon át minden csak a művészetekről, öt oldalon át a szerelemről, további három oldalon sűrítve a társasági életről, a korok filozofikus hangulatainak változásáról stb. szóljon. Ez itt nem lexikon, enciklopédia. Bízunk benne, már ezért sem lesz fárasztó: a szem ide-oda villan, és tanárosan vezető kézzel nem adtunk címeket a ciklusoknak, hiszen egy-egy Wilde-aforizma ugyanúgy szól az emberi szellem, a filozófia változásairól, mint a pillanatnyi tárgyról nők, férfiak, művészek, hangulatok, élet és halál. De maga Oscar Wilde élete végére mégis megfáradott. Sőt a dandy, a tulajdonképpen hosszú sziporkázás után igazi, sikeres íróvá bontakozó szellemférfiú mintha maga vonta volna ki önmaga ellen a sors kardját. Leggyengébb pontján amiért csak sajnálkozásunkat fejezhetjük ki: de hát így volt, így volt. Ki tudja, hány nagy írója a jelennek s a múltaknak: szörnyeteg. Csak eltévelyedéseinek, furcsaságainak nincsen címkéje. Wilde az élete végére sárig-porig tönkrement. Jószerén koldulva végezte pályáját, álnéven halt meg, ne soroljuk. Művészet volt valamit így elrontani? Tandori Dezső