Csillapíthatatlan szavak

Oszip Mandelstam válogatott verseinek első magyar gyűjteménye ez a kötet. Ez a nagy költő, akit higgadtabb irodalomtudósok is Majakovszkijjal és Blokkal emlegetnek együtt, ma felfedezés legalábbis nekünk, mert a fiatal orosz költőnemzedék nagy hatású atyjai közt tartja számon, az orosz költői nyelv és kifejezésmód megújítóját tiszteli benne.
A század második évtizedének legelején jelentkezik, s míg roppant tehetsége szét nem feszíti a mindenkori skatulyák oldalait, a szimbolizmus és futurizmus közt középen elhelyezkedő akmeista csoporthoz tartozik. Klasszicizáló költőnek szokás nevezni, egyik korabeli kritikusa szerint benne valósul meg az a bonyolult egyszerűség, ami ma a vágyálma minden klasszikus-epigonnak. És valóban, első kötete s kivált első kötete célkitűzéseit magasabb szinten megvalósító utolsó versei a bonyolult egyszerűségben fogantak: Mandelstam bonyolult, mert nem egynemű és nem könnyen fogalmazható életérzéseket közöl, és egyszerű, mert homálytól-dagálytól iszonyodva, olykor a matematikai képletek meggyőző dísztelenségével fogalmaz. Súlyához képest kis térfogatú világot teremt magának, amely úgy tágul szüntelenül, hogy mindig túlfeszül önnön határain. Mandelstam elébe megy annak, amit meg akar ragadni, feszülten figyel, és szorongva, kínlódva szűri költői anyagát, keresi meg világa tárgyainak legpontosabb nevét. A nehezen meghallhatóra figyel, lelkiismeretes szigorral űzi a költészet szómágiáját, s ha van olyan korszaka, amelynek verssorai szemre áradóbbnak, oldottabbnak látszanak mint például költészete s egyszersmind a huszadik századi orosz költészet egyik csúcsában, a Pala-ódában , a figyelmes olvasó hamar belátja, hogy legindázóbb versmondatainak is mindig Mandelstam legnagyobb latin mestereihez méltó tiszta, mintegy klasszikus külső logikájuk is van.
Az 1932-37 közötti utolsó korszaka, a börtön és a száműzetés éveinek költészete, a Voronyezsi ciklus, a Leningrád-nosztalgia verskoszorúja különös módon a negyvenes éveiben járó férfi nagy öregkori költészetévé tisztult, a kozmikus magány és kozmikus félelem egyetemes érvényű nagy költészetévé.