Emlékeim 1847-1917

Előszó:

1917 karácsony tájt - tehát négy év előtt - fejeztem be "Emlékeim" megírását azzal a megnyugtató gondolattal, hogy most már csak simításokat és talán még némi betoldásokat fogok rajta tenni. Hanem a télnek többi részén s egész nyxáron folytonos izgatottságban tartották lelkemet a váltakozó hírek a harctérről. Én győzelmünket remélni nem tudtam. S szívünk elsuzorult midőn a nyár végén Tisza István a képviselőházban ezen szörnyű kijelentést tette: "Elvesztettük a háborút!" Mindenfelé zavargások keletkeztek, megbomlott a rend s októberben kiütött a forradalom.
Csoda-e, ha bennem, a csaknem 80 éves öreg asszonyban, elveszett a hangulat ahhoz, hogy visszatérjek messze Multam üde napsütéses légkörébe és meg-megálljak itt egy nefelejts csoportnál, amott egy hófehér liliomnál, hogy mellettük gyomlálgassak és igazítgassak akkor, midőn a Jelen viharai közben a feltornyosult sötét felhők közül mennydörgés és villámok hasítják át a levegőt, mikor a vörös pünkösdi rózsa gyökerei közül mérges kígyók sziszegve öltögetik hegyes nyelvüket felénk. Csoda-e ha munkaerőm megbénult, munkakedvem elzsibbadt?!