Pálffy Géza

A Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia a 16. században

MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEK

hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.  | 2016  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  564 oldal

A nagy érdeklődésre tekintettel már második kiadásában napvilágot látó kötet a Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia ez ideig szisztematikusan alig kutatott, 16. századi sokrétű kapcsolatrendszerét vizsgálja. A könyv elsősorban azt a folyamatot elemzi, hogy az 1526. évi mohácsi csatát követően a megmaradt magyar állam miként csatlakozott a Habsburgok Közép-Európában német- osztrák, magyar és cseh területekből létrejövő ún. összetett államához (composite state). A monográfia részletesen feltárja, hogy a katonai, pénzügyi és gazdasági téren egyaránt erős integráció ellenére a Magyar Királyság mily módon tudta megőrizni különleges pozícióját a Bécsből, majd a századvégen részben Prágából irányított Habsburg államszövetségben. Magyar, osztrák, szlovák és horvát levéltárakban végzett kutatásokra építve a szerző számos területen hoz újdonságokat és árnyalja eddigi ismereteinket.

A kötet feltérképezi, hogy a magyar arisztokraták, főpapok és nemesek miként vettek részt a bécsi és prágai uralkodói udvarbeli döntéshozatalban. Részletesen bemutatja az oszmánok ellen Magyar- és Horvátország területén kiépített új határvédelmi rendszert, valamint külön fejezetekben foglalkozik a Magyar Királyság sokrétű (katonai, pénzügyi, gazdasági) közép-európai szerepével (mint védőbástya, meghatározó jövedelemforrás és éléskamra). A szerző kiemelt figyelmet szentel a szuverenitás intézményeinek (országgyűlés, uralkodókoronázás, vármegyék) és szimbólumainak (magyar korona, címerek, zászlók, pecsétek) is, érzékletesen bemutatva, miként volt lehetséges a több területen erős centralizáció ellenére a királyság szuverenitásának és a magyar rendek befolyásának megőrzése, azaz miként maradhatott meg a Magyar Királyság a közép-európai Habsburg Monarchia legönállóbb államának. Az MTA BTK TTI ,,Lendület" Szent Korona Kutatócsoport támogatásával újra megjelenő monográfia összességében számottevő mértékben módosítja azt a hagyományos felfogást is, amely a kora újkori magyar történelmet a Habsburg-dinasztiából származó magyar uralkodók ellen vezetett szabadságharcok sorozataként mutatja be. E koncepció helyett elsősorban a mindenkori kompromisszumkényszerek és kiegyezésrendszerek keretében elemzi a magyar történelem 1526 utáni sorfordulóit.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 4 500 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.
Kiadás éve2016
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:564
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly1050 gr
Sorozat MAGYAR TÖRTÉNELMI EMLÉKEK ÉRTEKEZÉSEK
IllusztrációKÉPMELLÉKLET
ISBN9789639627314
Árukód2625560 / 1148732

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 4 500 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet


Utolsó darabok


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor