Pálffy Géza

A Szent Korona Sopronban - Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei

hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.  | 2014  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  104 oldal

A Magyar Tudományos Akadémia Lendület Szent Korona Kutatócsoportjának vezetője a magyar korona ez ideig szinte ismeretlen kalandjaiba kalauzolja el olvasóit. Államiságunk és történelmünk legkiemelkedőbb szimbólumának soproni tartózkodásait az elmúlt évszázadokban mind a nagyközönség, mind Sopron polgárai csaknem teljesen elfeledték. Pedig nemzeti ereklyénk történelme során négy alkalommal összesen közel két hónapot töltött Sopronban, ráadásul mindegyik esetben különleges körülmények között és egészen kiemelkedő szerepkörben. A mintegy 120 színes illusztrációval díszített kötetben a szerző olvasmányos stílusban ezeket a kalandos eseményeket mutatja be a 15. századtól a 20. század közepéig. A kismonográfiából kiderül, miként áll kapcsolatban Sopron városa koronánk legkorábbi színes ábrázolásával, s hogyan vált a 17. században Székesfehérvár és Pozsony után a nyugat-dunántúli település Magyarország harmadik koronázóvárosává. Részletes képet kaphatnak az olvasók arról is, mely helyszíneken jártak Sopronban a koronázási jelvények, ezen alkalmakkor milyen különleges szertartásokra került sor és kik láthatták egyáltalán nemzeti kincseinket. E könyv minden magyar állampolgárnak ajánlható, aki érdeklődik a Szent Korona históriájának újdonságai iránt.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó hun-ren bölcsészettud. kutatóközp.
Kiadás éve2014
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:104
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly370 gr
Illusztráció118 SZÍNES KÉP
ISBN9789638327376
Árukód2588421 / 1142992

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
1 710 Ft

A termék megvásárlásával

171 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor