Valamikor hajdanában - Mesék Martinique szigetéről

Az egyik legjelentősebb kortárs antillai regényíró, a Goncourt-díjas Patrick Chamoiseau (1953) mesekötete pont egy tucat martinique-i kreol mesét tartalmaz. Leginkább Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséjéhez hasonlíthatnánk: nem műmese és nem népmese, valami a kettő között. E különös mesékben keverednek az európai és az afrikai mesék alakjai (az Ördög, a Jóisten, Hamupipőke, az elefánt, a teknős, a tigris, a nyúl), és fel-feltűnnek az őslakos indiánok mondáinak csodás lényei vagy szörnyei (pl. Manman Dlo, a szirénekre emlékeztető, varázslatosan szép, de veszedelmes vízitündér). A kreol mesemondók kerülik a didaktikusságot és az egyértelmű megfogalmazásokat, mivel úgy kellett szólniuk rabszolgatársaikhoz, hogy a hatalom képviselőit ne haragítsák maguk ellen (rendszerint ugyanis ők is ott ülnek a mesét hallgatók között). Ezért vonzódnak a többértelműséghez, ezért hagynak bizonyos részleteket homályban, ezért veszik el tréfával a kritika élét vagy hárítják el maguktól a felelősséget. E gyakran franciául is meghökkentő mesenyelv megszólaltatására az ELTE BTK Francia Tanszékének hallgatói vállalkoztak.