Tőzsér Árpád (dedikált)

Tőzsér Mittel-verseiben minden képlékeny, csak a személyes lét fájdalma állandó, anakronizmusa, groteszksége ellenére is, s a szerző ennek a mindennek ellenére is létező fájdalomnak az eredetét kutatja. Mittel Ármin paradisztikus-önprodisztikus alakja a feloldhatatlan tragikumból nő ki: a tudathasadást determinista módon meghatározó lét nem létezik; s csak a hiánya, sejtése s olykor egyedül az emlékéről kialakított emlékképünk a bizonyossága, hogy egyszer volt, vagy hogy valahol megvan. Mittel úr feltalálja a vers nélküli verset ismeretelméletileg e paradox létállapotban legföljebb megközelíteni lehet a szorongás okát, ám Mittel úr a kezével is meg akarja fogni. Marad tehát a tragikus kacaj, a feszült szenvedés állandósága, s annak az ismeretelméleti paradoxonnak a klauzulája, hogy lét hiányában talán a szenvedésnek sincs igazi tétje.
Az 1958-ban született Pécsi Györgyi, a budapesti Széphalom Könyvműhely szerkesztője azon kevés fiatal irodalomkritikusok egyike, akik tervszerűen foglalkoznak az ún. határontúli magyar írásbeliségünk alkotóival. Kutatásainak fő területe az erdélyi és a szlovákiai magyar irodalom, de pontosabb lenne talán, ha azt mondanánk, hogy a magyar irodalom egyeteme, mert írjon bármiről vagy bármilyen irodalmi jelenségről, tárgyát az egész magyar nyelvterület irodalmának összefüggésrendjében próbálja értelmezni. Így lesz műfaja egyfajta sajátos magyar-magyar irodalomkritikai komparatisztika.
A Tegnap és ma sorozat élő vagy a közelmúltban elhunyt magyar írók és költők munkásságáról készít mérleget. Az irodalmár véleménye sohasem tarthat igényt a véglegességre. Ellenkezőleg, mindig esendő, de éppen ezért jellemezheti a kort. Amelyben megfogalmazták. Sem a sorozat tárgyát alkotó írök, sem a róluk értekező irodalmárok névsora nem képviselheti a magyar kultúra egészét. Legföljebb arra emlékeztet, hogy a magyar nyelvű irodalom egyetlen egységként tartható számon, tekintet nélkül arra, melyik országban él a vizsgált szerző. Minden egyes kötet újszerű értelmezést igyekszik adni a művekről, és lehetőség szerint távol tartja magát politikai elkötelezettségektől, amelyek olyannyira rányomták bélyegüket a magyar irodalom felfogására. A sorozatszerkesztő nem törekedett arra, hogy közelítse egymáshoz az egyes irodalmárok szemléletét. Mindegyiküknek teljes szabadságot adott véleményük kifejtésére, mert úgy vélte, ily módon az olvasó hű képet alkothat magának a magyar kultúra sokszínűségéről, a különböző irányzatok kölcsönhatásáról és feszültségéről.