A Dukan-diéta - A tartós fogyás titka - Egy francia orvos módszere

Az elhízás problémájával egészen fiatal orvosként találkoztam először, mikor egy montparnasse-i körzetben dolgoztam, s közben egy kétoldali végtagbénulásban szenvedő gyermekekkel foglalkozó garches-i ideggyógyászati rendelőben készültem a szakvizsgámra.
Pácienseim között volt egy súlyos asztmában szenvedő, elhízott, de nagyon jó kedélyű és végtelenül művelt szerkesztő, akinek sokszor sikerült enyhítenem a rohamait. Egy nap betoppant hozzám, és miután kényelmesen elhelyezkedett a súlya alatt felnyikorduló karosszékben, kijelentette:
Doktor úr, én mindig elégedett voltam az ön munkájával, bízom magában, és ma azért jöttem önhöz, hogy megkérjem: fogyasszon le engem."
Abban az időben még csak annyit tudtam a táplálkozástudományról és az elhízásról, amennyit az egyetemen tanítottak, s ami nagyjából kimerült abban, hogy a túlsúlyos embernek kalóriaszegényen kell táplálkoznia, és miniatűr adagokat szabad csak ennie. Ezek az ételek semmiben sem különböztek attól, amit rendes körülmények között eszünk, csak az ajánlott adagok voltak olyan liliputi méretűek, hogy a túlsúlyos emberek, hallván, hogy ennyivel kell beérniük, nevetésben törtek ki, s azonnal menekülőre fogták a dolgot, hiszen ők, a gasztronómiai élvezetek hívei hatalmas lakomákhoz voltak szokva, s a kalóriák méricskélésének a puszta gondolata is elrettentette őket.