A gondviselésre hagyatkozva

Paraszti családba születtem, szüleim becsületességre neveltek. A gödöllői Premontrei Gimnáziumban taníttattak, ott éreztem először olyan sugallatokat, melyek „vezettek". Nem terveztem, hogy orvos leszek, de elfogadtam a sorsom irányítását. A munkahelyeimen a tanult ismeretek ösztönös, de átgondolt alkalmazásával, lépésről lépésre haladva értem el az egyik klinika igazgatói állásáig, majd az Országos Urológiai Intézet irányításáig, a szakmai kollégium elnöki megbízatásáig s a Szakma tudományos folyóirat főszerkesztői teendőinek végzéséig. Munkáim utolsó tíz évét már súlyos szívbetegség nehezítette. Az infarktusaim szívműködésemet súlyosbították, mindössze 20-30%-os szívműködéssé éltem, súlyos ritmuszavarokkal, anginákkal küszködve ismertem meg a Gondviselés valós voltát. A halálfélelemtől megszabadulva mindig megkaptam a „sugallatot", hogy el kell viselnem a próbatételeket, s ha a hitem nem inog meg, akkor túl is élem azokat. E néhány év alatt világosodott meg előttem az Isteni Szeretet Gondviselői Ereje. Ez a csoda ösztönzött a történeteim leírására.