Pipacsok a tengeren

"Fegyvert a kezembe, kardot, lándzsát! Lovat alám, csillagos homlokú, hódas paripát, amely lerúgja a gombot a bécsi toronyról. Fényes vértet, páncélt, arany veretű pajzsot nekem - akkor leszek én az, aki vagyok! [...] S egyszerre csak, futó gondolatra, ott ficánkolt alattam a tüzes paripa a Mátyás udvarán, a bajvívó téren, a szikrázó porondon. Körös-körül díszmagyarban és tulipános kedvben bámult rám a tömeg. Fönt a bíboros sátorban, aranyhímes, ezüstfaragványos trónusán a királyné - és én mégsem az ő kedvéért toporzékoltattam szellő szárnyán járó paripámat, hanem Szabados Zsuzsikáért, aki ott leselkedett meztéláb, piros szoknyácskában, bodros hajjal, a sorompó mögött ácsorogva. Ej, jól láttam, hogy hamis szemében most az egyszer igazi bámulat tükrözött..."