Nappá lett lámpafény

Mit gondolsz, ha odaadsz mindent a papírnak, a végén mi marad neked?

Potozky László a magyar próza egyik legnagyobb tehetsége. Mindössze huszonhárom éves, amikor a kolozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál napvilágot lát Áradás című novelláskötete, mellyel rögtön kivívja a kritikusok egybehangzó elismerését. A Nappá lett lámpafény megjelenésekor pedig még mindig nem töltötte be a huszonöt évet.
Új könyvét leginkább a sokszínűség jellemzi, mellyel képes újra és újra meglepni olvasóit. Novellái közt egyaránt találunk a fantasztikum felé elmozduló és szociologikus történeteket, személyesebb hangvételű és távolságtartóbb írásokat. A magyarok közül Tar Sándor és Bodor Ádám, a világirodalomból Ernest Hemingway, Mario Vargas Llosa és Julio Cortázar hatott rá a leginkább, ám írói hangja, sajátos karakterei és atmoszférateremtő ereje révén nagyon is saját, másokéval össze nem téveszthető világgal rendelkezik.
Sokat tud a méltóságról, a kiszolgáltatottságról, az önbecsülés elvesztéséről. Valamint a történelemről, a diktatúráról. Tud úgy pontos és tárgyilagos lenni, hogy mondataiból az empátia se hiányozzék. A valóságot sosem a lokális jellegzetességek megjelenítésével, hanem az egyetemesség igényével mutatja fel. Általános érvényű művek megteremtésére törekszik, azt megragadva, ami bennünk, emberekben közös.