Pünkösti Árpád

Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa

európa könyvkiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  502 oldal

Uralkodása idején Rákosi Mátyás nemcsak a "magyar nép bölcs vezére", hanem Sztálin legjobb, legodaadóbb magyar tanítványa is volt. Stréber. Ezt az egyetlen szavas jellemzést hajdani tanára, a költő Babits Mihály írta róla,aki 1906-ban latinra tanította. Pedig RM törtetése, mindenáron való érvényesülni akarása évek múltán derült ki igazán: hatalmának tombolásakor vált súlyosbító körülménnyé, amikor nemhogy az országot, a saját villáját is börtönné változtatta. A köztársaság elnökét, majd a politikai rendőrség hírhedt vezetőjét, Péter Gábort is ott fogatta le, sőt fél éjszakán át "atombiztos óvóhelyén" őríztette. Magyarországon soha nem büntettek, állítottak bíróság elé és tartottak börtönben, internálótáborban annyi embert, mint a Rákosi-kor csúcséveiben: 1949 és 1953 között. Nem csupán a disznóvágás volt bűn, hanem a munkahelyváltás, de a viccelődés is. Egy-egy vicc "tarifája" hat vagy húsz hónap börtönbüntetés is lehetett, attól függően, hogy egy "megtévesztett" munkás vagy egy "osztályidegen" - értelmiségi vagy a két segédjét kizsákmányoló szabómester- adta-e elő. Rosenfeld József bácsaki terménykereskedő tehetséges negyedik gyermeke lehetett volna hat nyelven beszélő sikeres külkereskedő vagy katonatiszt, netán bankár, de akár a munkásmozgalom mártírja is. Mindezek helyett Rákosi Mátyás többek között mártírgyártó lett, egy sikertelen modernizációs kísérlet vezére. Fogoly maga is. Egy gyermekkora idején még igen vonzó, de a torzulások ellen védtelen eszmerendszer foglya a huszadik században.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
2 470 Ft

A termék megvásárlásával

247 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó európa könyvkiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:502
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly670 gr
ISBN9789630776639
Árukód2123543 / 1021469

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
2 470 Ft

A termék megvásárlásával

247 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor