Pogány köszöntő

Radnóti Miklós első verseskönyveiben, az 1930-as Pogány köszöntő ben és az 1931-es Üjmódi pásztorok éneké ben egyszerre és egymást váltva jelentek meg az idillek és az elégiák. Mindkét műfaj hátterében egy otthonát és sorsát kereső fiatalember magánya állt. A családi és társadalmi árvaság érzése, amely merengő elégiákban kapott kifejezést, avagy derűs természeti idillekben keresett vigaszt. Egymást váltotta a pásztori derű élénkebb, és az elégikus érzés sötétebb tónusa. Még a kötetek ciklikus felépítésében is; a Pogány köszöntő harsányabb dallamát a Variációk szomorúságra melankolikus zenéje követte, a Táj szeretőkkel után az Elégiák és keseredők olvashatók. A két kötet építkezése ugyanazt az elvet alkalmazza: az idillt elégia, a derűt szomorúság váltja fel. Elsőnek ,,naptestű szüzek, pásztorok és nyájak" köszöntötték az olvasót. Pogány imák, természetbűvölő zsoltárok, szeretkezéstől mámoros himnuszok, mintha Árkádia pásztoristene: a nádsípon játszó Pán lépett volna a magyar versbe. (Pomogáts Béla)