Ormos Mária

Remények és csalódások

 | 2017  | MAGYAR nyelvű

Ormos Mária történész, a pécsi Janus Pannonius Egyetem volt rektora, emeritus professzor, az MTA tagja ebben a könyvében sorra veszi, hogyan alakult az élete a történelmi események sodrában.  Felidézi gyermekkorát, a második világháború megpróbáltatásait, egyetemi éveit, az '56-os eseményeket, majd leírja, hogyan próbált talpra állni a megtorlások után, miként tört ki az értelmiségi robot szerepköréből és kezdett dolgozni a Történettudományi Intézetben. Életútja a Pécsi Tudományegyetemen folytatódott, ahol három cikluson keresztül töltötte be a rektori tisztséget. Részletesen szól e tevékenységéről, s mindeközben megidézi kollégáit, barátait és partnereit. Természetesen megemlékezik az általa művelt mesterségről is, és nem hiányozhat a könyvből politikai szerepvállalása sem. Saját életútját követve igyekszik tekintetbe venni mindazt a helyi, országos és világtörténeti eseménysorozatot, amely kitöltötte az általa leélt rövid nyolcvanhat évet. Nos, mondhatjuk, hogy ez a könyv a lehetetlent célozza meg, noha tudni való, hogy ami lehetetlen, az is marad. A kísérletnek mégis lehet némi tanulsága.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Kiadás éve2017
NyelvMAGYAR
Belelapozás epub
Formátum EPUB MOBI
Árukód2701597 / 8130496

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Online ár: 1 990 Ft

A termék megvásárlásával

199 pontot szerezhet


Azonnal letölthető

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor