Sárosi Bálint

A cigányzenekar múltja 1776-1903 - Az egykorú sajtó tükrében

ÁLARCOK

nap kiadó kft.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  480 oldal

Cigányzenészeknek a magyar polgári kultúrában betöltött szerepéről magyar embernek, ha korszerű műveltsége látszatára érzékeny volt, az elmúlt több mint fél évszázad folyamán nem kellett, sőt a felszínes magyarság gyanúját elkerülendő, nem is illett sokat tudnia. Korábban mindenki jól ismerte és többnyire elismerte a cigányzenész működését, hiszen az olyan természetes része volt a magyar társadalom életének, mint a levegő - gondolkodni is szükségtelennek látszott rajta. Ismereteiket elődeink e témában először 1859-ben, Liszt Ferencnek a cigányokról írt könyve párizsi megjelenésének évében próbálták számba venni - akkor még abban a mély meggyőződésben, hogy az egyetlen hiteles magyar zene az, amit a cigányzenészek játszanak. Ehhez mérten ragaszkodtak hozzá, és háborodtak fel Liszt állításán, miszerint a „cigányzene" - mint neve is mutatni látszik - nem a eredeti magyar örökség, hanem cigány hozomány. Elképzelését tudományos érvekkel alátámasztani Liszt ugyanúgy nem tudta, ahogy azok sem eléggé, akik őt cáfolni próbálták. A megokoláshoz szükséges ismeretek kielégítő mennyiségét a tudomány csak a 20. században tudta előteremteni. Azok többsége pedig, akik különösen a 19. század második felében cigányzenészekről írtak, igyekeztek őket egy romantikus álmokkal színezett magyar történelemhez kapcsolni. Így gyűltek össze e témáról és gomolyognak egymás mellett máig a köztudatban tények és legendák, józan gondolatok és tévhitek. Most, hogy távolodunk a cigányzenés korszaktól, már nem az a gond, hogy nem látjuk a fától az erdőt, hanem az, hogy a részletekről - a „fákról", a korszak apró tényeiről - sincs összefüggő képünk, s így az egészről, a cigányzenét kedvelő társadalomról alkotott képünk is kiegészítést kíván. A „cigányzene", ha zömében írástalan kultúraként él is mind a mai napig, annyiban különbözik a folklórtól, hogy írott adatokból összeállítható történelme is van.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó nap kiadó kft.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:480
BorítóKÖTVE
Súly820 gr
Sorozat ÁLARCOK
FormátumB 5 250 X 175
ISBN9639402419
Árukód2103446 / 1015882

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 040 Ft

A termék megvásárlásával

304 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor