Scott Hahn  |  Emily Stimpson Chapman

Remélem, meghalok! - A halál és a test feltámadásának keresztény értelme

szent istván társulat  | 2021  | MAGYAR nyelvű  | KARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL  |  182 oldal

Libri Antikvárium
Emberi természetünkből fakadóan nem szívesen beszélünk a halálról a halálnak már a puszta gondolata is megrémiszt bennünket. Krisztus feltámadása mégis reményt ad a halálra: hirdeti az örök életet, amelybe saját halálunkon keresztül lépünk be. Ez az örökké tartó élet már a földi, valóságunkban elkezdődik, és megadja az emberi élet és test méltóságát, halálunk után pedig kiteljesedik.

Az új evangelizáció, vagyis az Egyház abbéli küldetése, hogy újraevangelizálja az elkereszténytelenedett világot, több fronton megvívandó hadjárat. Sikere az emberi élet minden területét érintő állandó katekézist feltételez: kezdve onnan, hogyan imádkozunk, egészen addig, hogyan szeretünk, eszünk, dolgozunk és nem utolsó sorban: hogyan temetjük el halottainkat.

Jézus Krisztus halála és feltámadása által fölragyogott számunkra az emberi méltóság misztériuma. A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója így fogalmaz: " Krisztus által és Krisztusban megvilágosodik számunkra a fájdalom és halál talánya, mely az evangélium nélkül eltipor bennünket. Krisztus feltámadt, halálával legyőzte a halált és életet ajándékozott nekünk, hogy mint fiak a Fiúban kiálthassuk a Lélekben: Abba! Atya (22. pont). Keresztényként tehát az a feladatunk és küldetésünk, hogy ezt a kincset minden korban újra felfedezzük és megosszuk embertársainkkal.

E könyv célja, hogy segítsen észrevenni mindezt. Azzal a szándékkal íródott, hogy próbáljunk meg egyre mélyebbre tekinteni az Egyház halálról és testről szóló tanításának logikájába , és megérthessük, hogy miért buzdította és buzdítja napjainkban is a katolikusokat, hogy ne hamvasszák, hanem temessék el halottaikat.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Állapot:
Méret:14 x 21 cm
Kiadó szent istván társulat
Kiadás éve2021
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:182
BorítóKARTONÁLT RAGASZTÓKÖTÉS VISSZAHAJLÓ FÜLLEL
FordítóAiler Gellért
ISBN9789632779607
Árukód6318499 / 5317671

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Árinformációk
Ingyen szállítás 14 000 Ft felett
Online ár: 4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel 2-4 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 2-4 munkanap

14 000 Ft felett ingyenes

Irány az iskola!Irány az iskola!