Sereg András

Boross - Hadapródiskolától a miniszterelnöki székig

magyar közlöny lap- és könyvk. kft  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  196 oldal

Sereg András 1959. november 12-én születtem Budapesten. Édesapám - mint elsőgenerációs értelmiségi - az ötvenes években a Gamma Művek főkonstruktőreként tevékenykedett. 1962-ben gépipari technikumi igazgatónak nevezték ki Zalaegerszegre, a hetvenes évek végétől haláláig a Műegyetem oktatója volt. Édesanyám tanítónő, három gyermekük született. Két bátyám van: Péter műszaki tanár, István mérnök-közgazdász. Zalaegerszegen jártam általános iskolába, majd a helyi Zrínyi Miklós Gimnáziumba. Versenyszerűen kosárlabdáztam. 1976-ban a budapesti Eötvös József Gimnázium tanulója és kollégista lettem. Megnyertem az iskola irodalmi pályázatát és irodalom tanulmányi versenyét. Először az ELTE bölcsészkarára felvételiztem magyar-történelem szakra, a sikertelen próbálkozás után műszaki könyvtárosnak álltam. A műszaki könyvtár volt - Bihari Mihály szavait kölcsönvéve - szocializációm egyik legfontosabb terepe. 1981-ben felvettek a budapesti jogi karra. Előtte egy évig katonáskodtam a néphadseregben. Aktív, forrongó évfolyamra kerültem az egyetemen. Több évfolyamtársam - Fodor Gábor, Molnár Péter, Orbán Viktor, Simicska Lajos és mások - később a politikusi pályát választották. Első cikkeim az Egyetemi Lapokban jelentek meg. 1985-ben házasodtam meg, két gyermekünk Szabolcs és Réka. 1988-ban végeztem el a jogi kart. 1989 márciusában a Népszabadság újságírója lettem. A rendszerváltozás történéseiről, többek között az MDF és a parlament eseményeiről tudósítottam. 1998-tól a laptól való távozásomig, 2005 áprilisáig belpolitikai szerkesztő voltam. 2005 októberében jelent meg első könyvem, az Alkotmánybírák talár nélkül. 1999 márciusa óta - másfél éves megszakítással - a De jure című jogászmagazint szerkesztem. 2005 decembere óta az Alkotmánybíróság sajtófőnöke vagyok.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
3 272 Ft

A termék megvásárlásával

327 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó magyar közlöny lap- és könyvk. kft
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:196
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly550 gr
IllusztrációFEKETE-FEHÉR FOTÓKKAL
ISBN9789639722286
Árukód2200203 / 1054042

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
3 272 Ft

A termék megvásárlásával

327 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor