A politikai újságírás mint hivatás

A sajtóirányítás, a lapok működése, az újságírói munka, a hírlapírók élete - azaz az újságírói hivatás a 20. század első harmadának Magyarországán olyan téma, amelyről a mai napig viszonylag keveset tudunk. Visszaemlékezések, novellák, regények, valamint tanulmányok persze megjelentek a lokálokba és lóversenyre járó, a "szennynagykereskedésből" élő bohém zsurnalisztákról vagy éppen az elnyomott és üldözött, a hatalom által megfélemlített publicistákról és szerkesztőkről, ám ezek írói többnyire kortársaik vélt-valós elvárásainak, előítéleteinek megfelelőén fogalmaztak. Ráadásul e szépirodalmi és tudományos munkák egy ponton egyeznek is: abban, hogy az újságíró és az etika nehezen összebékíthető, mert az újságíró megvásárolható. Ez a könyv azonban mást mutat. Azt, hogy többek között a negyedik információs forradalom következtében az újságírói munka a századelő Magyarországán professzionális tevékenység lett, amelyet nemcsak képzett urak és polgárok, hanem hölgyek és polgárnők is űztek. Az ő hivatásuk a közönség szolgálata volt, igyekeztek maguk közül kizárni az etikai és szakmai normákat megsértőket, mert nem volt más ambíciójuk, mint az, hogy jó újságírók legyenek, akik jó lapokat készítenek. A 20. század első harmada a politikai rendszerek változásának időszaka is: a Monarchia felbomlását az októberi köztársaság, a Tanácsköztársaság, az ellenforradalmi periódus követte, majd a Bethlen István által megálmodott autoriter szisztéma. E könyvben azt is nyomon követhetjük, hogy miként hatott mindez a politikai újságírásra mint hivatásra. Azt, hogy miként befolyásolta a hírlapírók munkáját és mindennapjait például a sajtószabadság felszámolása, a lapok betiltása, a pénzügyi válság, hogy milyen módon alakult a politikai kultúra és a nyilvánosság 1919 után, mit gondoltak erről az újságírók, és hogyan próbáltak alkalmazkodni a változó viszonyokhoz. Sipos Balázs ( 1971) történész, a Politikatörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, korábban napi- és hetilapok munkatársa.