Somfai Balázs

Kapcsolattartás, mint a gyermek emberi joga

orac kiadó kft.  | 2009  | MAGYAR nyelvű  | PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT  |  248 oldal

A kapcsolattartási (láthatási) jog, mint a házassági bontóperek egyik „járulékos kérdése", a maga önállóságában eddig nem kapott kellő figyelmet. Míg egyik oldalról a gyermek kapcsolattartási joga egyre nagyobb hangsúlyt kap a nemzetközi jogalkotásban és jogalkalmazásban, addig Magyarországon a figyelem továbbra is csak egy-egy megdöbbentő ügy nyilvánosságra kerülésekor helyeződik a kapcsolattartásra. Ugyanakkor mind a felbomló házasság, mind a megszűnő élettársi kapcsolat több ezer gyermek életét érinti. A Szerző egyetemi oktatóként, mediátorként valamint a gyermekvédelmi és gyermekjogi szakterület kutatójaként egyaránt azt tapasztalta az elmúlt években, hogy valami, valamiért nem úgy működik és történik a családok, párok, szülők és gyermekeik kapcsolatában, ahogyan azt ők szeretnék. Nem az történik az igazságszolgáltatás, hatósági eljárások keretében, amit a felek szolgáltatásnak hisznek és amit az eljárások során elvárnak. A Szerző a hazai jogalkotás és jogalkalmazás, valamint a családjogi tárgyú nemzetközi egyezmények alkalmazásának segítése céljából ad választ a felmerülő kérdésekre. Meghatározza a kapcsolattartási jog egyes eseteit, rendszerezi a kapcsolattartás formáit. Rávilágít a különbségekre a családon belül és családon kívül nevelkedő gyermek kapcsolattartási joga szempontjából, valamint komplex szemléletet ad a családjogi (kapcsolattartási) ügyek jobb megítélése és „kezelése" érdekében.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó orac kiadó kft.
Kiadás éve2009
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:248
BorítóPUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Súly320 gr
ISBN9789632580364
Árukód2200698 / 1054858

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 275 Ft

A termék megvásárlásával

427 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor