Sperlagh Sándor  |  Dr. Tóth József

Középkori magyar templomos könyv

medicina könyvkiadó zrt.  | 2004  | MAGYAR nyelvű  | KÖTVE  |  132 oldal

A könyvben 61 magyar - a jelenlegi magyar határokon belüli - középkori templom, illetve kápolna szerepel. Az Olvasóban jogosan merül fel a kérdés: mi volt a válogatás alapja, majd rögtön utána esetleg vitára serken - miért maradt ki X és miért szerepel pont Y, amikor szubjektív megítélése szerint talán éppenséggel fordítva is történhetett volna. Nos, a válasz nélkülözi mind a tudományos alaposságot, mind a rendszerező korrektséget. Húsz éven keresztül, évente legalább kétszeri országjáró barangolás kínálta a merítési spektrumot s a végső kiválasztást ezúttal a fotogenitás vezérelte. Elsősorban olyan objektumok kerültek előtérbe (természetesen az építészeti-műemléki-történeti érték prioritásán túlmenően), melyeknél a természeti környezet, különleges látószögek alkalmazási lehetősége, a totális és a rész viszonya, a háttér vagy a megvilágítási körülmények ihlető impulzust adtak a fotográfusnak. Mégoly nevezetes templomok is kimaradtak, ha nem volt adott a zavarmentes környezet, a képi megfogalmazás újszerűségének, a kompozíció találó beállításának lehetősége. További fontos szelekciós elvként érvényesült a csak nagyon szűk körben ismert, más hasonló művekben nem feldolgozott kis „templom-gyöngyszemek" előtérbe állítása, amilyenek például Szenyér, Hévízgyörk, Zubogy, Csenger vagy Kisszekeres. Hozzávetőleges felmérés alapján megállapítható, hogy az itt bemutatott 61 templommal azonos nagyságrendben lehetne még további, jelentős értéket képviselő középkori épületeket felsorakoztatni, s akkor még nem beszéltünk az elszakított területrészeken található egyházi műemlékek lényegesen bővebb inventáriumáról. (Könyvünk fogadtatásától függően lehet, hogy egyszer még a folytatásra is sor kerülhet..?) A középkori templomok hangulatába való beilleszkedést elősegítendő, érdekes adaléknak tűnt a szóban forgó települések nevéhez köthető etimológiai eredet-elemzések rövid kiemelése a Földrajzi nevek etimológiai szótárának segítségével. Mint látható, alig egy-két olyan falu akadt, ahol zátonyra futottak a szófejtő erőfeszítések. A középkori templomok bemutatása a helységek alfabetikus sorrendjét követi. A hozzájuk fűzött ismertető szövegek elsősorban az építészeti, stílusbeli sajátosságokat foglalják össze tömören, utalva az építéstörténeti előzmények főbb mozzanataira is. Igen röviden érintjük a társművészetek - épületszobrászat, de elsősorban a freskófestészet - helyszínen fellelhető alkotásait.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Utolsó ismert ár:
4 370 Ft

A termék megvásárlásával

437 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó medicina könyvkiadó zrt.
Kiadás éve2004
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:132
BorítóKÖTVE
Súly800 gr
ISBN9789632439044
Árukód2108790 / 1102603

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Utolsó ismert ár:
4 370 Ft

A termék megvásárlásával

437 pontot szerezhet



Személyes átvétel

Ingyenes


Házhoz szállítás

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor