Szabó Miklós

Megkoronázott köztársaság

gondolat kiadói kör kft.  | 2023  | MAGYAR nyelvű  | CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS  |  361 oldal

A magyar '56 drámai példája annak, hogy a csak konfrontációban, csak hatalmi eszközökben gondolkodó politika útja a szakadékba vezet. (1985)



Tekintettel arra, hogy a hidegháború lehetősége nem szűnt meg, veszélyes illúzió minden olyan számítás, amely a semlegesség esélyével kalkulál. A NATO és Oroszország közötti térségben azok az erők, amelyek nemmel szavaznak a NATO-tagságra, álláspontjuk győzelme esetén nem semleges, hanem ütközőállam helyzetébe hoznák országukat, amely helyzetből könnyen adódhat az orosz befolyási övezetbe történő átcsúszás. (1997)



Szabó Miklós 1935. május 6-án született, Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar nyelv és irodalom-történelem szakon tanult, majd 1956-tól történész szakképzésben vett részt. 1959-ben az MTA Történettudományi Intézetében kapott könyvtárosi állást, nyolc évvel később lett tudományos kutató, szakterülete a magyar újkonzervatív gondolkodás és a Horthy-korszak ideológiai irányzatainak elemzése. Számos szaktanulmányt publikált, első könyve azonban csak 1989-ben jelenhetett meg. Nyílt ellenzéki politikai tevékenysége 1978. januárban kezdődött, amikor aláírta a csehszlovákiai Charta '77 mozgalom bebörtönzött tagjaival szolidaritást vállaló nyilatkozatot. 1979. szeptembertől a demokratikus ellenzék szervezte szabadegyetemek rendszeres előadója: a XX. századi politikatörténet tabu témáiról, a szovjet és a magyar kommunista párt történetéről, a népi demokráciákról és 1956-ról beszélt. Nagy nyilvánosság előtt először ő tartott előadást 1956-ról mint forradalomról, 1985 novemberében. A Szabad Demokraták Szövetsége alapító tagja, az Elvi nyilatkozat és az első pártprogram egyik megfogalmazója. Nyolc évig volt országgyűlési képviselő, a honvédelmi bizottság tagja.

1998 után is aktív politikai publicista és kritikus maradt. Tervezett egy tanulmánykötetet a magyar nemzettudat kialakulásáról és problémáiról, de az hirtelen halála (2000. szeptember 22.) miatt nem készült el.
+ Mutass többet - Mutass kevesebbet
Eredeti ár: 5 000 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 750 Ft

A termék megvásárlásával

475 pontot szerezhet


Utolsó darabok

Bolti készletinformáció


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Kiadó gondolat kiadói kör kft.
Kiadás éve2023
NyelvMAGYAR
Oldalak száma:361
BorítóCÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
Súly534 gr
ISBN9789635564835
Árukód2776958 / 1220738

Vásárlói értékelések, vélemények

Kérjük, lépjen be az értékeléshez!

Eredeti ár: 5 000 Ft
Ingyen szállítás 15 000 Ft felett
Online ár: 4 750 Ft

A termék megvásárlásával

475 pontot szerezhet


Utolsó darabok

Bolti készletinformáció


Személyes átvétel 1-3 munkanap

Ingyenes


Házhoz szállítás 1-3 munkanap

15 000 Ft felett ingyenes

Csatári Bence: KóborCsatári Bence: Kóbor